A tékozlók elleni szankciókon ötletel az Európai Bizottság

2010.06.30. 14:51

Uniós támogatások megvonása is szerepel azon a listán, amelyet az Európai Bizottság javasol az államháztartási konszolidációval nem kielégítő módon haladó euróövezeti országok szankcionálására.

Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete szerdán ismertette egy szigorúbb költségvetési és makrogazdasági felügyeletre vonatkozó elképzeléseit, amelytől azt várja, hogy javul a költségvetési fegyelem a tagországokban, és gazdaságaik ellenállóbbak, felkészültebbek lesznek, ha újabb gazdasági válság fenyegetne.

Az új eszközök között szerepel a nemzeti költségvetések előzetes egyeztetése is, a tartós hiánnyal küzdők számára pedig  szankcióként egy kamattal is terhelt letét bevezetése.

A jelenlegi rendszerben úgynevezett túlzottdeficit-eljárást indít az Európai Bizottság azok ellen a tagállamok ellen, amelyek megsértik a maastrichti kritériumokat. A bizottság kezében azonban alig van eszköz a szabálysértők ellen, így gyakorlatilag nem kockáztat sokat az a tagállam, amelyik túlköltekezik. Magyarország uniós tagsága óta eljárás alatt áll, de érdemi, kemény feltételeket csak a 2008. őszi hitelcsomaggal együtt kapott.