Több mint egymillió állásba kerülhet a brit megszorítás

Vágólapra másolva!
A baloldali Guardian brit lap szerint 1,3 millió munkahely szűnhet meg a kormány megszorításai miatt a következő öt évben. Igaz, a számítások szerint közben 2,5 millió jönne létre.
Vágólapra másolva!

Egy nem nyilvános pénzügyminiszteri becslés szerint 1,3 millió munkahely szűnik meg a következő öt évben a tervezett költségvetési konszolidáció következtében - írja az ellenzéki Guardian. 500-600 ezer állás szűnhet meg a közszférában, 600-700 ezer a magánszférában 2015-ig.

Az óriási brit államháztartási hiányt leszorító kormányprogram negyedével szorítaná le a központi kiadásokat, s ennek egyik fontos eleme a közszférában dolgozók bérkiadásainak lefaragása. A magánszektor a visszaeső kereslet és az elmaradó állami megrendelések miatt lenne kényszerítve az elbocsátásokra.

A pénzügyminisztériumi becslések azonban nem csak a veszteségekről szólnak, hanem a beinduló növekedés következtében létrejövő állásokról is. A kalkulációk szerint 2,5 millió munkahely jöhet létre a magángazdaságban öt év alatt.

"Vannak, akik azt sugallják, hogy választani kell az adósság kezelése és a növekedés ösztönzése között. Ez nem igaz" - mondta Georga Osborne pénzügyminiszter. Eközben azonban a befektetők számára a lassuló növekedés komoly kockázatot jelent.