A legzordabb időkben is talpon maradna az OTP

Vágólapra másolva!
Jó eredménnyel zárultak a banki stressztesztek Európában. A tesztben résztvevő magyar bankok magasan az elvárt szint felett teljesítettek, ráadásul a legrosszabb forgatókönyv szerint az OTP a második legjobb eredményt érte el. A többi vizsgált európai bank nagy többsége is ellenállónak bizonyult, mindössze hét bank bukott el.
Vágólapra másolva!

Magyarországot két tőzsdei társaság, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank képviselte az Európai Bankfelügyelők Bizottsága (CEBS) által koordinált európai pénzintézeti stressztesztben, amely során húsz uniós tagállam 91 intézménye végezte el.

Az eredményeket pénteken publikálták a CEBS honlapján, a két magyar bank stabilan és magasan az elvárt szint fölött teljesített - írja a tesztekről kiadott közleményében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A két pénzintézet tőkemegfelelése magasan a kritikus érték felett marad a szimuláció teljes, 2011-ig időszakában, akár a legrosszabb forgatókönyvben szereplő események során is - értékelte a Magyar Nemzeti Bank az eredményeket, amelyek szerint az OTP a második legjobb eredményt érte el a legrosszabb szcenárióban.

A német államkötvények határidős jegyzése a legalacsonyabb szintre esett egy hónapon belül, az euró erősödött a dollárral szemben, a jegyzés 1,28-as szint fölé került a stressztesztek eredményének közzététele után.

Sokkálló képességet mérték

Az Európai Unió Pénzügyminisztereinek Tanácsától kapott mandátum alapján, az Európai Központi Bank, a nemzeti felügyeleti hatóságok és az Európai Bizottság közreműködésével zajló európai szintű stresszteszt célja azt volt, hogy megvizsgálják az európai bankrendszernek a lehetséges jövőbeni sokkokkal szembeni ellenálló képességét.

A tesztet a nemzetközi befektetők megnyugtatása, a piacok bizalmának visszaszerzése miatt szorgalmazta Brüsszel. A befektetők ugyanis a görög adósságválság óta árgus szemekkel figyelik nem csak az olyan, szintén problémás eurózóna tagországokat mint Portugália vagy Spanyolország, hanem magát az eurózónát, amely az összeomlás szélére került tavasszal.

A stresszteszt a tavalyi tényadatokból kiindulva a 2010-re és 2011-re évekre vonatkozóan három lehetséges forgatókönyv alapján vizsgálta meg a bankok alapvető tőkéjének, illetve alapvető tőkemegfelelési mutatójának alakulását. A stresszteszt keretei az alapforgatókönyvet viszonyítási alapként definiálták, emellett egy pesszimista makrogazdasági forgatókönyvet állítottak fel. A harmadik a pesszimista forgatókönyv módosított változata volt, ahol az Európai Gazdasági Térség összes államát érintő adósságsokk bekövetkezését is feltételezték, amely elsősorban a bankok kereskedési portfólióira van jelentős hatással.

Jól állnak a magyar bankok

Az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Sztenderdek (IFRS) szerint összeállított konszolidált adatok alapján mind az alap-, mind a pesszimista forgatókönyv, sőt a legrosszabb szcenárió esetében is bőven túlteljesítette az elvárt szintet.

Ez azt jelenti, hogy a magyar bankok simán kibírnának egy komoly európai gazdasági sokkot. Az OTP Bank a stresszteszt eredményeinek publikálása után közölte, hogy a tőkehelyzetét tükröző, az úgynevezett Tier 1 rátája a legrosszabb helyzet esetén is 16,2 százalékos lenne, ami négyszerese a minimálisan elvárt 4 százalékos szintnek.

Ezzel az eredménnyel az OTP Bank a második legjobb eredményt tudja felmutatni a vizsgált 91 pénzintézet közül, csak a spanyol Banca March nevű pénzintézet előzte meg, amely 19 százalékos mutatót produkálna a legrosszabb szcenárió esetén 2011 végén. A harmadik helyen a lengyel PKO ebben az összevetésben, amely 15 százalék feletti értéket produkált. A PSZÁF szerint a teszten való sikeres részvétel nagymértékben hozzájárulhat a magyar bankokkal kapcsolatos bizalom erősítéséhez.

Heten buktak

Öt kisebb, régiós spanyol bank, egy német és egy görög állami bank - a Hypo Real Estate és az ATEbank - bukott meg a teszten, ez a hét bank nem bírna ki még egy recessziót. Az elemzők arra számítottak, hogy öt-tíz bank lesz, amely nem lesz képes teljesíteni a feltételeket - írja a Reuters. Szintén a várakozásoknak megfelelően alakult az is, hogy egy nagybank sem bukott meg.

A CEBS szerint a teszt jóval szigorúbb volt, mint a 2009-es amerikai stressztesztek, míg több nemzetközi szakértő azonban szkeptikus a tesztek eredményével és annak hatásával kapcsolatban. Stephen Pope, a Cantor pénzügyi cég fő részvénystratégája azt mondta, "a bankok számára ez a stresszteszt körülbelül annyira volt stresszes, mint egy vakáció". A kritikusok szerint a stresszteszttel az a legnagyobb probléma, hogy egy esetleges valódi államcsőddel nem számolt, vagyis mi lenne akkor, ha a lejáró állmkötvényekre nem tudna fizetni egy ország.

Forgatókönyvek

Alapforgatókönyv: a gazdaság az Európai Bizottság előrejelzései szerint bővül, s a részvénypiac 2010-ben és 11-ben is 10-10 százalékot, azaz összesen 20 százalékkal zuhan.

Pesszimista forgatókönyv: az európai gazdaság W alakú recesszióba kerül, azaz a fellendülés után újabb visszaesés lesz, ami 20 százalékos részvénypiaci eséssel jár 2010-ben és 2011-ben, ezzel párhizamosan pedig mindkét évben 3-3 százalékkal csökken a GDP. A hitelminősítők 4 osztályzattal rontanák a két év alatt a kereskedelmi bankok portfóliójában tartott értékpapírok adóskockázati besorolását. 2 év alatt 125 bázisponttal emelkednének legalább a kockázati felárak a rövid lejáraton, s 75 bázisponttal a hosszú lejáraton.

Legrosszabb forgatókönyv: a pesszimista szcenárió kiegészül azzal, hogy a rövid és hosszú lejáratú hozamok nem 125, illetve 75, hanem legalább további 30 bázisponttal emelkednek. Emellett a görög államapíprok 23,1, a portugál állampapírok 14, a spanyol állampapírok pedig 12,3, a német állampapírok pedig 4,7 százalékos árfolyamveszteséget szenvednek el.