Pluszban nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
Pluszban kezdett a magyar értéktőzsde, a vezető részvények közül az MTelekom és az OTP volt enyhe mínuszban reggel tíz előtt nem sokkal. A nyugat-európai tőzsdék lendülettel indultak.
Vágólapra másolva!

A BUX 0,31 százalékos emelkedéssel, 22 577,86 ponton nyitott csütörtökön. Nem sokkal tíz előtt már 0,2 százalékos erősödésben volt, amikor a vezető részvények közül az MTelekom és az OTP papírok voltak mínuszban: mindkettőnek 0,1 százalékkal csökkent az értéke szerda esti záróértékükhöz képest.

Tíz körül a Mol részvények árfolyama 0,3 százalékos pluszban volt, a Richter pedig 0,5 százalékot nyert előző napi értékéhez. A csütörtöki nap folyamán nem várható lényeges elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője szerint nehéz megmondani, merre lesz ma a részvénypiac iránya. Az amerikai piacok negatívabb hangulatot tükröznek, ugyanakkor a devizapiacon optimizmus látszik. A bróker nyitásban minimális emelkedést vár, utána pedig nulla körüli a várakozása.

A CIB Bank elemzői szerint a csütörtöki nemzetközi kereskedés eldöntheti a további irányt, mivel egy újabb veszteséges nap már igen rossz technikai képet festene. Ha a csütörtökön publikált makroeredmények jobbak lesznek a vártnál, az hangulatváltozást eredményezhet.

A CIB Bank elemzői szerint nem várható jelentős változás az Európai Bizottság bizalmi indexeiben, amit csütörtökön tesznek közzé. A német munkanélküliség szezonális hatások miatt tovább csökkenhet.

Lendületes erősödéssel nyitottak csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek, rácáfolva a gyengülést jósló elemzői várakozásokra. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,38 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,45 százalékos nyereségben állt.

Szerdán az FTSE-100 index 45,99 ponttal, 0,86 százalékkal 5319,68 pontra, a DAX-30 index 28,37 ponttal, 0,46 százalékkal 6178,94 pontra gyengült, míg a CAC-40 index 3,96 ponttal, 0,11 százalékkal 3670,36 pontra erősödött.