Új bank kezdi meg működését Londonban

Vágólapra másolva!
Több mint száz éve az első új bank kezdte meg működését csütörtökön reggel London központjában. A részben amerikai érdekeltségű Metro bank elsősorban a kisvállalkozókat célozza meg szolgáltatásaival.
Vágólapra másolva!

A részben amerikai érdekeltségű Metro bank első fiókja óriási érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a brit főváros Holborn nevű kerületében.

A pénzintézet vezetősége kiemelte: különleges figyelmet szentelnek a kiszolgálásra, ebbe beletartozik a megszokottnál hosszabb nyitva tartás.

A fiókok a hét minden napján várják az ügyfeleket, akik még kutyájukat is magukkal vihetik. A Metro kizárólag fontosabb ünnepnapokon tart majd zárva.

A bank a pénzügyek gyors kezelésével, egyszerű számlanyitási lehetőséggel csábítja az embereket.

A dolgozók bónuszait az ügyfelek elégedettségéhez, és nem az értékesített termékekhez igazítva fizetik ki - hangsúlyozta Anthony Thompson, a Metro elnöke.

Elemzők szerint azonban a hitelezés és megtakarítás terén kínált szolgáltatások nem elég ütőképesek ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a piacon jelenlévő "nagyokkal". Szakértők megjegyezték, hiába az ügyfélbarát nyitvatartási idő, amennyiben a Metro nem tud kedvező kamatokat biztosítani, nem sok esélye lesz megvetni a lábát, és szenvedni fog, hogy részesedést szerezzen a piacon. Az új bank idén további négy fiók megnyitását tervezi, jövőre további nyolccal bővül.

A Metro stratégiája elsősorban a kisvállalkozókat célozza meg, az első fiók üzletekkel zsúfolt környéken nyitotta meg kapuit. A kisvállalkozók számára vonzó lehet, hogy nagy mennyiségű aprópénzt helyezhetnek el az este nyolc óráig nyitva tartó bankban, anélkül hogy a pénzintézet külön díjat számolna fel a beváltásért.

A Metro egyik társalapítója az az amerikai Vernon Hill, aki az egyesült államokbeli New Jerseyben 1973-ban nyitotta meg első bankfiókját. Hálózata 2007-ben már 500 fiókot számlált, a Commerce Bank akkor a 17. legnagyobb volt az USA-ban. Hill csütörtök reggel Londonban elmondta: a Metro reményei szerint forradalmi változást hoz majd.

Nagy-Britanniában öt nagy bankcsoport, a Lloyds Banking Group, a Barclays, a NatWest, a HSBC és egyre növekvő befolyással a spanyol Santander uralja a piacot. Javukra szól, hogy kiterjedt hálózattal bírnak, és kedvező szolgáltatások révén nyerhetnek meg maguknak új ügyfeleket.

Nem a Metro az egyedüli, amely új szereplőként részt akar a bankpiacból. A Tesco és a Virgin is bejelentette már hasonló szolgáltatások indításáról szóló szándékát. A Virgin azonban a legfrissebb hírek szerint elhalasztotta bankhálózatának megnyitását.