Az időjárás miatt kevesebb búza termett az idén

Vágólapra másolva!
A kedvezőtlen időjárás miatt a múlt évhez képest 20 százalékkal kevesebb búzát és 6 százalékkal kevesebb árpát takarítottak be az idén a gazdák.
Vágólapra másolva!

Július második felében a korábbinál szárazabb és melegebb időjárásnak köszönhetően felgyorsultak az aratási munkák, amelyek augusztus első hetére lényegében befejeződtek - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Az augusztus 2-án összesített adatok szerint az őszi búza 1 millió hektáros betakarítható területének 92 százalékán megtörtént az aratás. A kedvezőtlen időjárás miatt a korábban becsültnél gyengébb lett a termésátlag: országosan hektáronként 3,7 tonna, összesen 3,5 millió tonna búzát takarítottak be a gazdák, ami a tavalyi eredménytől 20 százalékkal marad el. Befejeződött az őszi árpa aratása is: hektáronként 3,6 tonna volt a terméátlag, összesen pedig 665 ezer tonna árpa került a raktárakba, ami 6 százalékos hanyatlást jelent a múlt évhez képest.

Az eddigi vizsgálatok alapján a learatott búza 60-70 százaléka olyan minőségű, amit a malmok fel tudnak használni, a fennmaradó 30-40 százalék pedig takarámyminőségű búza. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt egyes területeken eltérő mértékben előfordulhatnak gombafertőzések is, de a jelentős fertőzésről felröppent - vélhetően spekulációs szándékú - híreknek nincs alapjuk - derül ki a tárca közleményéből.

Az idei búzatermés a hazai élelmezési célú szükségletet bőven fedezi. Az árpával és az ősszel betakarítandó kukoricával együtt pedig a jövő évi takarmányigény is várhatóan biztosítható. A hazai felhasználáson felül jelentős mennyiségű gabonakivitelre is számít a minisztérium. A hazai gabonapiaci árak a nemzetközi tendenciáknak megfelelően július második felétől jelentősen emelkednek, az elmúlt két hétben a búza és árpa jegyzései 20 százalékkal körüli mértékben nőttek.