Alacsonyabb búzatermés Oroszországban és Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Oroszországban hétfőig összesen 37,4 millió tonna gabonát takarítottak be, ami közel kétmillió tonnával kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Az orosz agrártárca összesen 70-75 millió tonna gabonatermésre számít. A fekete-tengeri gabonaexport-régió másik országában, Ukrajnában is a várakozásoknak megfelelően alacsonyabb a termés. Mindeközben csökkent a búza ára a nemzetközi tőzsdéken a profitkivét miatt.
Vágólapra másolva!

Már 17,3 millió hektáron, a tavalyinál három millió hektárral nagyobb területen aratták le a termést Oroszországban, és a hozam átlaga a tavalyi hektáronkénti 27,6 mázsáról 21,1 mázsára csökkent.

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium is lefelé módosította az idén várható búzatermésről szóló becslését: a tavalyi közel 21 tonna helyett csak 17 millió tonnát várnak. Mindeközben a nemzetközi tőzsdéken profitkivét miatt hétfőn folytatódott a búza árának pénteken megkezdődött csökkenése.

A tüzek által sújtott orosz területeken a leggyenghébb a termés: a Volgamenti körzetben az átlag alig éri el a 10 mázsát a tavalyi 17,4 után, de Csuvasföldön például tavaly hektáronként 25,4, idén 9,1 mázsát takarítottak be, Orenburg környékén felére, Tatárföldön felénél is kevesebbre esett vissza a hozam.

A központi szövetségi körzetben az átlagos hozam a tavalyi 31,2 mázsa után mindössze 17,9 mázsa hektáronként, de például az Urali körzetben, ahol a forróság miatt a szokásosnál jóval korábban kezdődött az aratás, a termés a tavalyi hektáronkénti 13,2 mázsa után mindössze 3,7 mázsa volt.

Ukrajnában sem rózsás a helyzet

Az orosz mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az aszály 10,7 millió hektárnyi gabonaföldön égette ki teljesen a termést. A minisztérium ugyanakkor hétfőn fenntartotta előrejelzését, amely szerint a tavalyi több mint 97 millió tonna után idén 70-75 millió tonna gabona betakarítása várható, szakértők szerint azonban még tovább kell majd módosítani lefelé az előrejelzést.

Ukrajnában, a fekete-tengeri térség másik nagy gabonaxportőr országában, már meg is tették ezt: lefelé módosította az ukrán mezőgazdasági minisztérium az idén várható búzatermésről szóló becslését, és ugyanezt tette két független elemző intézet is.

Csökken a búza ára

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium egyik magát megnevezni nem kívánó tisztviselője szerint a kedvezőtlen időjárás miatt az idén 17 millió tonna búza betakarítása várható a tavalyi 20,9 millió tonnát követően.

Az UkrAgroConsult 17,75 millió tonnára szállította le terméselőrejelzését a korábbi 18,60 millióról, az export várható mennyiségét pedig 5,95 millió tonnára változtatta 7,1 millióról.Az ukrán Agribusiness Club 17,50 millió tonnás termést vár 18,06 millió helyett, az exportmennyiséget 6,0 millió tonnára vitte le 6,8 millióról.

Közben a nemzetközi tőzsdéken profitkivét miatt hétfőn folytatódott a búza árának pénteken megkezdődött csökkenése: a chicagói terménytőzsde elektronikus kereskedésében hétfőn hajnalban 4,34 százalékkal 6,94 dollárra esett vékánként (egy véka=36,35 liter) a búza szeptemberi jegyzése miután pénteken délután már 7,6 százalékkal esett az ára a péntek hajnali 8,36 dollárról.

Rekordgyors ralli júlisban

Csaknem négy évtizede - 1973 óta - nem látott mértékben emelkedtek az árak júliusban a búza világpiacán: pénteken a búza határidős jegyzése a chicagói árutőzsdén 8,41 dollár volt, míg július legelején még csak 4,75 dollárt kértek a kereskedők vékánként.

A párizsi árutőzsdén 2 euróval, 0,95 százalékkal 207,50 euróra esett egy tonna búza ára novemberi szállításra hétfőn, miután pénteken 6 százalékkal csökkent 209,50 euróra a csütörtöki 236 eurós csúcsról.

A drágulásnak több, egymást erősítő oka is van az [origo]-nak nyilatkozó árupiaci szakértők szerint: egyrészről a globális búzatermés a vártnál alacsonyabb lett, ami automatikusan emeli az árat, másrészről pedig ezt az árupiacra menekülő pénzügyi befektetők is kihasználták, akik az oroszországi időjárási problémákat meglovagolva igyekeznek felhajtani a búza árát.