Apró emelkedéssel nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,52 pontos emelkedéssel, 22 094,98 ponton nyitott hétfőn. Az index a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta, hogy a várakozásokat jelentősen alulmúlta a japán bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves alakulása.

A japán gazdaság növekedése 0,1 százalékra lassult a második negyedévben az első negyedévhez viszonyítva, a japán kormány hétfői közlése szerint. A japán ütem éves szintre átszámolva a hazai össztermék 0,4 százalékos növekedését jelenti. Az elemzők 2,3 százalékos éves szintre számolt ütemet jósoltak az első negyedévi 4,4 százalékos többlet után.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint viszont könnyen lehet, hogy a fejlett piacokon tragikusra sikeredett előző hét után ez a hét a visszapattanásé lesz. Ebben az esetben pedig az OTP is beszállhat az emelkedésbe. A többi vezető részvény esetében inkább "nyári mozgásképtelenséget" vár a szakértő.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,48 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22 074,46 ponton zárt pénteken.