Szlovéniában befagyasztanák a közalkalmazotti béreket 2012-ig

Vágólapra másolva!
A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt, jelentette be pénteken a szlovén miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Borut Pahor, szlovén miniszterelnök azt mondta, hogy a kormány erről már egyeztet a szakszervezetekkel, és azt szeretné, ha augusztus végére megállapodás születne. Amennyiben nemet mondanának az érdekvédelmi szervezetek - tette hozzá -, akkor szeptemberben a parlament elé terjeszti bérbefagyasztási javaslatát a kormány.

A szakszervezetek álláspontját jelzi, hogy kilátásba helyezték: bérbefagyasztás esetén sztrájkok sorozatára kell felkészülnie a kormánynak.

Szlovénia komolyan megsínylette a globális gazdasági válságot, miután jelentősen függ az exporttól. Tavaly a bruttó hazai termék 7,8 százalékkal esett. Részben az adóbevételek csökkenése miatt a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 5,5 százalékról idén 6,1 százalékra nő. A kormány azzal számol, hogy a deficitet jövőre sikerül 5,2 százalékra mérsékelni.