Eurómilliárdokat visznek ki a görögök az országukból

Vágólapra másolva!
Év eleje óta a görög lakossági és vállalati betétállomány 25,7 milliárd euróval, 10,8 százalékkal esett. A pénzes görögök főleg Ciprusra és Nagy-Britanniába viszik a megtakarításaikat.
Vágólapra másolva!

Görögországban a vállalati és a lakossági bankbetétek állománya júliusban már a hetedik egymást követő hónapban csökkent, közölte a görög központi bank hétfőn.

A betétállomány 4,2 milliárd euróval 212,3 milliárdra zsugorodott júliusban az előző havi 216,5 milliárd euróról. Az év eleje óta a betétállomány 25,7 milliárd euróval, 10,8 százalékkal esett.

Az év eleje óta kivont eurómilliárdok nagy részét a szomszédos Cipruson helyezték el. A másik jellemző célállomás Nagy-Britannia, mindenekelőtt London és környéke, ahol vagyonos görögök az utóbbi időszakban számos ingatlant vásároltak meg.

A görög gazdaság 2008 eleje óta lassul, 2009-ben pedig 2 százalékkal csökkent a GDP, míg a kormány 1,5 százalékos csökkenésre számított. Az államháztartási hiány és az államadósság elszabadulása miatt az idén májusban az IMF és az EU 110 milliárd eurós hitelkeretet nyitott meg az ország számára, a kormány pedig megszorításokat vezetett be.

A mentőcsomagért cserébe a kormánynak drákói megszorításokat kell alkalmaznia: 8,1 százalékra fkell lefaragniuk a GDP-arányos államháztartási hiányt a tavalyi 13,6 százalékról. A görög kormány vállalta azt is, hogy a deficitet 3 százalék alá szorítja 2014 végére.