Ötödével kisebb profit a nagybankoknál

Vágólapra másolva!
Az utóbbi hat év legkisebb adózott eredményét érte el az első félévben a hazai bankszektor, de a nagy pénzintézetek közül csak egy számolt be veszteségről - írta a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az adózott eredményt tekintve igen nagy kilengéseket produkáltak az első hat hónapban a hazai nagybankok, ennek ellenére a működésük kiegyensúlyozott képet mutat - olvasaható a Világgagzdaságban.A 2009-es 162,2 milliárd forintos első féléves adózott eredmény 138,9 milliárdra csökkent. Biztató, hogy a legnagyobb tíz szereplő közül egyedül az MKB adott számot csoportszintű veszteségről, ám az üzemi eredmény a BayernLB helyi érdekeltségénél is stabil pluszt mutatott.

A visszafogott üzleti aktivitás tükrében pedig nem meglepő, hogy egyik jelentősebb szereplő sem produkált öt százaléknál nagyobb eszközállomány-bővülést a június végéig tartó egy év alatt, viszont többnek a mérlegfőösszege is - ha nem is túl jelentős mértékben, de - zsugorodott. Az éves eredménykilátások ugyanakkor nem túl biztatók. A bankadó hatása már megjelenik azokban, és amíg a makrogazdasági helyzetben nem történik jelentős javulás, addig sok jóra nem lehet számítani - írja a lap.