40 százalékkal estek a casco díjak az elmúlt hat évben

Vágólapra másolva!
A casco biztosítások átlagos éves díja az elmúlt hat évben 45 ezer forinttal 75 ezerre csökkent, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) novemberi váltásakor az internetes (on-line) alkuszok úgynevezett egyszerűsített cascot ajánlanak majd az ügyfeleknek, így arra is van remény, hogy a díjcsökkenés növekvő szerződés-számmal jár - közölte a biztositas.hu.
Vágólapra másolva!

A biztosítóknak sokáig jobb üzlet volt a casco-, mint a kgfb biztosítás, de az utóbbi időben megváltozott a helyzet. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint tavaly a biztosítóknak a kgfb-ből 125 milliárd forint díjbevételük származott 65 milliárd forint kárráfordítás mellett, de volt olyan év, hogy a díjbevétel háromnegyede ment el kárkifizetésre. A casconál 90 milliárd volt a tavalyi díjbevétel, amelyből 54 milliárd volt a kárráfordítás. Amíg a kgfb-nél 52 százalékos, addig a casconál 60 százalékos volt a kárráfordítás aránya. A caconál ez hosszú ideig 50 százalék körül ingadozott.

A folyamat érdekessége az, hogy amíg a kgfb-nél a folyamatos díjcsökkentés ellenére javult a díjbevétel és a kárkifizetés aránya, addig a casco-nál romlott az arány, pedig az átlagos casco díj több mint duplája az átlagos kgfb díjnak. Ugyanakkor a több mint 4 milliós magyar gépjármű állományra kötelező megkötni a kgfb-t, a caco szerződések száma viszont csak 800 ezer körüli.

A biztositas.hu internetes alkusz adatai szerint 2005-ben az átlagos casco éves díja 120 ezer forint volt, idén viszont csak 75 ezret tesz ki. A biztosítók kimutatása szerint, ha egy autó finanszírozása lezárul, rendszerint felmondja az addig kötelezően előírt cascot a tulajdonosa. Ezt elkerülendő több biztosító kínált olyan módozatot, amely azért volt olcsó, mert a szolgáltatása is kisebb volt (nem eredeti, hanem utángyártott alkatrészt térített és limitálta a rezsi-óradíjat is). A casco váltás, illetve a használt kocsira történt új szerződéskötés azonban mindig "macerás" volt. A kocsit szemlére kellett vinni, és rengeteg adatot kellett megadni a kocsiról.

A biztosítók ilyen előzmények után vezették be az egyszerűsített casco-t, amelyhez a kgfb szerződéshez szükséges adatokat kell csak megadni, és nincs szükség szemlére sem. Ezeket fogják ajánlani az internetes alkuszok november-decemberben a kgfb-vel együtt. A jól megválasztott casco biztosításnál kétszer-háromszor akkora összeget - akár évi 50-60 ezer forintot - tud megtakarítani az autó tulajdonos, mint a kgfb-nél.