Mínuszban a BUX, de erősödést várnak

Vágólapra másolva!
Pluszban nyitott, majd pénteki záró értéke alá süllyedt a BUX hétfő reggel. A piaci szakértők enyhe erősödésre és mérsékelt forgalomra számítanak.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,20 pontos emelkedéssel, 23 286,44 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés. Bő fél óra elteltével az index már 0,16 százalékos mínuszban volt.

Az MTI által a nyitás előtt megkérdezett Fazekas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője alacsony forgalomban minimális emelkedést valószínűsített a nap folyamán. Azt mondta, az Írország adósságproblémáival kapcsolatban pénteken felröppent információk után megnyugtathatja a piacokat az IMF kommentárja, mely szerint Írországnak nem lesz szüksége külső segítségre.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője erősödésre számít a BÉT-en, de továbbra is alacsony forgalom mellett. Véleménye szerint a nemzetközi tőzsdék továbbra is optimisták. Hozzátette, továbbra sem múlt el a veszélye egy nagy összeomlásnak, ám ennek egyelőre az előszele sem érzékelhető a részvénypiacokon.

A BUX 43,25 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23 219,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott.