A román parlament csökkentené az alapélelmiszerek áfáját

Vágólapra másolva!
Öt százalékra csökkentené az alapélelmiszerek áfáját a román parlament, amit azonban nagy valószínűséggel nem hagy Jóvá Traian Basescu államfő.
Vágólapra másolva!

A román képviselőház megszavazott két törvénymódosítást, amelyek szerint 5 százalékra csökken az alapvető élelmiszerek áfája, és a 2000 lejnél kisebb nyugdíjak (a romániai nyugdíjak többsége) adómentessé válnak. A román parlament alsóháza annak ellenére szavazta meg a két törvénymódosító javaslatot, hogy a bukaresti kormány ellenezte azokat. A törvényhozó testület elsöprő többséggel adta áldását a módosításokra. Ebben a kérdésben a képviselőháznak kellett kimondania a végső szót, így mindkét törvénymódosító javaslat életbe léphet, amennyiben Traian Basescu államfő is aláírja.

Ez azonban nem valószínű, mivel a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselőházi frakcióvezetője szerdán máris bejelentette, hogy a demokrata párti honatyák "tévedésből" szavaztak igennel, és közölték: beterjesztenek egy új törvénymódosító javaslatot, amivel helyrehozzák a hibát.

A csökkentett áfáról szóló törvénymódosító javaslat szerint a jelenlegi 24 százalékról 5 százalékra csökken a cukor, az olaj, a kenyér, a hús és a tej forgalmi adója.