Megásta a magánnyugdíj sírját a parlament

Országgyűlés plenáris ülés, vita a magánnyugdíjpénztárakról, Matolcsy György
Vágólapra másolva!
Egyetlen nap alatt két, a magánnyugdíj-pénztárakat érintő törvényt fogadott el a parlament, amelyek akár a pénztárak megszűnéséhez is vezethetnek. Az első 14 hónapra felfüggeszti a tagdíjak folyósítását, és a havi 30 milliárd forintot az állami nyugdíjkasszában tartja. A másik megszünteti a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagságot, és lehetőséget teremt a visszalépésre az állami rendszerbe.
Vágólapra másolva!

Megszavazta hétfőn késő este az országgyűlés a kormány nyugdíjteveit. A két törvény szavazásában az MSZP képviselői nem vettek részt, mert kivonultak az ülésteremből. A magánnyugdíj-pénztári befizetések felfüggesztését 250 igen, 11 nem szavazattal, 41 tartózkodás mellett támogatta a parlament. A kötelező pénztári tagság megszüntetését a Jobbik is támogatta: 293 képviselő szavazott igennel, 9-en nemmel.

Az új törvények értelmében a munkavállalók 8 százalékos magán-nyugdíjpénztári tagdíját 14 hónapig, 2011 végéig elvonják és az állami nyugdíjkasszába irányítják át. Az Orbán Viktor miniszterelnök által a kormány második gazdasági akciótervének részeként bejelentett lépés havonta 30 milliárd forinttal enyhíti a költségvetés terheit. A javaslat nem rendelkezik arról, hogyan írják jóvá később a tagok 14 havi befizetéseit.

Az intézkedéshez szorosan kapcsolódik a Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott által pénteken benyújtott törvény, amely a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szól. Ez egyfelől eltörli a pályakezdők kötelező pénztári tagságát, másrészt lehetővé teszi a tagoknak, hogy kérjék: számlájuk vezetését a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer vegye át. A törvényt a Jobbik támogatásával a házszabálytól eltérve, egyetlen nap alatt fogadták el. Korábban egy névtelenséget kérő kormányzati forrás az [origo]-nak azt mondta, ezzel ugyan nem államosítják a pénztárakat, de ha elég sokan visszalépnek belőlük, akkor megszűnhetnek maguktól is.

A visszalépés lehetőségével egyidejűleg a törvény kimondja, hogy a visszalépő nyugdíjpénztári tagok megtakarítását nem készpénzben kell átadni az állami nyugdíjpénztárnak, hanem olyan formában, ahogyan azt a magán-nyugdíjpénztár eddig kezelte. Így a nyugdíj-portfólió átvételénél nem kell a befektetéseket és értékpapírokat kényszeből értékesíteni. A törvényjavaslat tartalmáról itt, a két intézkedés hátteréről itt olvashat bővebben, a parlament hétfői ülésének eseményeiről pedig itt talál részleteket.