Orbán szerint több ezer munkahelyet hozhatnak a kínai cégek

Vágólapra másolva!
A budapesti körvasút, illetve a ferihegyi repteret és a belvárost összekötő gyorsvasút építésében is együttműködés várható Kínával. Egy kínai cég pedig 1500-2000 új hazai munkahelyet teremtő beruházásra készül. Ezekről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt Sanghaji látogatása végén. Orbán meg is hívta Magyarországra Ven Csia-pao kínai kormányfőt.
Vágólapra másolva!

Minél több friss pénz és munkahelyeket eredményező beruházás jöjjön Magyarországra - ez volt Orbán Viktor miniszterelnöknek és kíséretének a célja Kínában - derül ki a kormányfő hétfőn, Sanghajban az MTI-nek adott interjújából.

Orbán szerint minden tárgyalópartnerüknél sikerült elérniük, hogy emeljék magyarországi jelenlétük minőségét. Ez azt jelenti, hogy nő majd a munkahelyek száma, több kínai tőke érkezik, és nőni fog a magyar beszállítók száma is. Orbán szerint az elektronikai iparban és a mobil távközlésben érdekelt kínai ZTE és Huawei nagyvállalatokkal is tárgyaltak. Utóbbi néhány pontosító tárgyalás után olyan fejlesztéseket tervez, ami 1500-2000 új munkahelyet jelenthet.

A Malév átalakítása

Orbán beszélt a Malév iránt érdeklődő kínaiakról is. Azt mondta, hogy találkozott Csen Fenggel, a Hainan Group elnökével, akivel egy magyarországi légitársaság létrehozásáról, illetve a Malév átalakításáról tárgyalnak.

Az elnökkel hosszú távú együttműködésről tárgyaltak, és megállapodtak, hogy közös bizottságot hoznak létre, amely a társaság magyarországi, illetve ezen keresztül európai terjeszkedését lesz hivatott megalapozni. A bizottságban - amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hoz létre - benne lesz a magyar nemzeti tőke is, ezért is volt a delegáció tagja Demján Sándor. A cég Orbán szerint hídfőállást és megbízható partnert keres az európai légiközlekedési piacon.

Út és vasút

Orbán tárgyalt Ven Csia-pao kormányfővel is, akivel vasárnap számba vették azokat a területeket, amelyeket valamelyik fél fontosnak tart, és megállapodtak, hogy mely területeken fognak együttműködésre lépni. Orbán ide sorolta a vasút- és útépítést, amelyről elvi megállapodás is született. A konkrét programokról a látogatást követően folynak majd tárgyalások.

Pénzügyi együttműködésről is szó esett. Orbán szerint "finanszírozással egybekötött infrastruktúra-fejlesztésre" kerül majd sor Magyarországon. A részleteket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium dolgozza majd ki, de az már tudható, hogy ennek része lesz a budapesti körvasút megépítése, illetve a gyorsvasúti összeköttetés Ferihegy és a belváros között. Orbán meghívta Magyarországra a kínai a miniszterelnököt, amit ő el is fogadott.

A magyar delegáció tárgyalt a Bank of Communications (a kínai Közlekedési Bank) magyarországi megjelenéséről is. Orbán szerint a nagy cégek aktivitásával együtt sokkal inkább felmerül annak a lehetősége is, hogy "friss pénz érkezzen az országba".