Több mint négyszáz pontot emelkedett a BUX

Vágólapra másolva!
Pénteken csaknem 2 százalékkal emelkedett a budapesti tőzsdeindex, a nap nyertese a Mol papírja volt.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,51 pontos, 1,93 százalékos emelkedéssel, 22126,41 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 27,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 610 forinttal, 3,18 százalékkal 19 800 forintra erősödött, 5,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 14 forinttal, 0,27 százalékkal 5294 forintra nőtt, forgalmuk 17,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 2,75 százalékkal 598 forintra emelkedett, forgalma 903,8 millió forint volt, a Richter papírok árfolyama 750 forinttal, 1,70 százalékkal 44 950 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

Csáky Attila, az UniCredit kereskedési igazgatója szerint a BÉT felülteljesítő volt a régióban, ami azonban nem meglepetés az elmúlt egy-két nap hirtelen jelentkezett eladói nyomása után. A korrekcióból főleg a Mol vette ki a részét, az olajipari papír magas forgalomban tudott 3 százalék felett erősödni. Az OTP azonban a nap közbeni, nagyon hektikus kereskedést követően csak kis pluszban zárt, árfolyama stabilizálódott.