Rákapcsolt a magyar gazdaság, csőd szélén a Cerbona

Vágólapra másolva!
Vártnál jobb lett a magyar GDP-adat, csődbe mehet a Cerbona, maradt a kamatszint, versenyképes bért ígér a Rába, 2015-ben jöhet a lengyel euró - heti gazdasági összefoglaló Harka Pétertől, az Atradius Követeléskezelő magyarországi fióktelepének vezetőjétől.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Forrás: AFP

1. Csődbe mehet a Cerbona

Csődvédelmet kér a Cerbona, erre kapott felhatalmazást a cégvezetés a részvénytársaság közgyűlésétől - jelentette be a vezérigazgató. A csőd időszakában átszerveznék a céget, amely 3 milliárd forint tőkeemelésre is felhatalmazást kapott.

Az elmúlt évben folyamatosan romlott a fizetési morál Magyarországon, ezzel párhuzamosan nőtt a végelszámolási és a felszámolási eljárások száma. Jelenleg a vállalatok számláinak kilenc százalékát a 90 napos halasztott fizetési határidőn belül sem egyenlítik ki Magyarországon, és ez a jelenség egyértelmű romlást jelent a válság előtti helyzethez képest, amikor csupán öt százalék volt ez az arány. Amíg a 60-90 nap közötti késedelem a problémás kategóriába sorolható, addig a 90 napon túli késés esetén már jelentősen csökken annak az esélye. Ilyen helyzetben nagyon fontos a hatékony követeléskezelés, mert ha már csak a felszámolási eljárás során próbáljuk követelésünket behajtani, akkor a magyar átlagot figyelembe véve követelésünk 0,1 százalékához juthatunk hozzá.