Felújított Moszkva tér és kisöpört Költségvetési Tanács - kormánypárti javaslatok a büdzséhez

Moszkva tér, Budapest
Vágólapra másolva!
Megújulna a budapesti Moszkva tér, a Költségvetési Tanács működtetésére szánt pénzt a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kapná, több jutna a katolikus egyháznak, a debreceni Nagyerdei Stadionnak, a turizmusnak, a közigazgatási hivataloknak, az ügyészség pedig 55 fővel bővülhetne - összeszedtük a költségvetéshez benyújtott, érdekesebb kormánypárti módosító javaslatokat.
Vágólapra másolva!

A jövő évi költségvetéshez csütörtök éjfélig lehetett beadni módosító javaslatokat, a parlamenti képviselők összesen 389 indítványt nyújtottak be.

A javaslatok túlnyomó részét ellenzéki képviselők jegyzik, amelyek nagy része jó eséllyel nem kapja meg a kormányzati támogatást, de a fideszes és a kereszténydemokrata képviselők is több mint 40 helyen nyúlnának bele a 2011-es büdzsébe, sőt, van egy olyan indítvány is, amit egy ellenzéki és egy kormánypárti képviselő közösen adott be.

Tarlós, Kósa, Semjén, Rogán, Lázár

Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor és György István főpolgármester-helyettesek, Nagy Gábor Tamás I. kerületi, Pokorni Zoltán II. kerületi, és Rogán Antal V. kerületi polgármester, illetve Németh Zoltán fővárosi frakcióvezető olyan módosító indítványt adott be, amely 3 milliárd forintot a Moszkva tér felújításának és a térség tömegközlekedési kapcsolatai fejlesztésének támogatására, 1 milliárd forintot pedig az egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszainak karbantartására irányoz elő. A forrást az adja, hogy a képviselők szerint bányajáradékból 4 milliárd forinttal több folyik be, mint ami a költségvetési tervben szerepel.

Kósa Lajos, Riz Levente és Habis László azt szeretné elérni, hogy a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírságból származó bevételből ne csak 25, hanem 30 százalék illesse meg az önkormányzatot, az indoklás szerint a "feladatnövekedés fedezetének biztosítása érdekében" van erre szükség. A debreceni polgármester a debreceni Nagyerdei Stadion és környezetének rendezésére is adna plusz 1,25 milliárd forintot, amit az áfa-előirányzat megemeléséből finanszírozna.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az átadásra nem került egyházi ingatlanok utáni járadék összegét emelné meg a katolikus egyház részére, a javaslat 5,3632 milliárd forintos emelést tartalmaz, "mely járadék-kiegészítéssel a katolikus egyháznak a teljes érintett körön belüli járadék-aránya visszaállna a kezdeti 64,93 százalékra" - állítja a KDNP-s képviselő, aki szerint épp ennyivel lesz több jövőre a társasági adóbevétel a tervezettnél.

Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott közös javaslat a korrupció elleni harc támogatását célozza. A képviselők indítványa szerint a társaságiadó-bevételek előirányzatát közel 1 milliárd forinttal megemelné, a kérdéses összeget pedig az ügyészségek működési kiadásainak bővítésére fordítanák. Szerintük a nyomozást végző ügyészek és a munkájukat támogató adminisztratív személyzet létszámának összességében 55 fős növelése szükséges, ennek forrását teremtené meg a javaslat. Lázár János egy másik módosítóban jövedéki adóbevételek előirányzatát 30 millió forinttal növelné, az befolyó összeget pedig a Magyar Rákellenes Liga támogatására különítené el.

Bíróságok, hivatalok, nemzetközi tagdíjak

Kerényi János és Rubovszky György 2,593 milliárd forintot adnának a bíróságoknak dologi kiadásokra, de a kiadásnövelés forrását nem jelölik meg. Tasó László és Tiba István szerint a közfoglalkoztatás, illetve lakásfenntartási támogatás rendszerének átalakítása miatt előre láthatóan a költségvetési törvényben szereplő előirányzat nem nyújt fedezetet a várható kifizetésekre, így a képviselők azt indítványozzák, hogy a szociális feladatok támogatása "felülről nyitott" előirányzat legyen (vagyis ne társítsanak hozzá maximális kifizetést).

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Lázár János fideszes frakcióvezető többet fordítana a korrupció elleni harcra

Szabó Erika képviselő szerint a "költségvetési törvény jelen állapotában nem alkalmas a fővárosi, megyei kormányhivatalok költségvetési működésének biztosítására", így ennek fedezésére a Nemzeti Közlekedési Hatóság 17,958,5 milliárd forintot, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 1,416 milliárd forintot, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal edig 364,1 millió forintot köteles befizetni a büdzsének. A képviselő a társasági adó 2,791 milliárd forintos növekedésével is számol, ezt a pénzt is a megyei közigazgatási hivataloknak adná.

Balla Mihály, a külügyi bizottság elnöke szerint a jövedéki adóbevétel is több lesz a vártnál, ő az így "befolyó" 2,924 milliárd forintot nemzetközi szervezeti tagdíjakra, önkéntes hozzájárulásokra költené. Harrach Péter kivenné a parlagfű-mentesítést abból a körből, amire az szja "második egy százalékát" fel lehet használni, Iván László pedig at általa várt jövedéki adótöbbletből 28,3 millió forintot adna a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Petőfi Színház, Költségvetési Tanács, roma programok

Kupcsok Lajos és Szatmáry Kristóf szerint a fogyasztóvédelmi viták rendezését szolgáló békéltető testületek támogatására 100 millió forinttal többet kellene szánni a jelenleginél, amit a pénzügyi felügyelettől vennének el - a képviselők azt indítványozták, hogy a PSZÁF 4 milliárd forint helyett 4,1 milliárd forintot legyen köteles jövőre befizetni a központi költségvetés javára. Lasztovicza Jenő, a Veszpérm megyei közgyűlés elnöke a Veszprémi Petőfi Színháznak adna 50 millió forintot, mivel a "színház által képviselt kiemelt művészeti érték megköveteli a magasabb támogatást", a forrást pedig az biztosítaná, hogy ennyivel csökkenne a balatonfüredi Pannon Várszínház Színművészet-fejlesztési Nonprofit Kft-nek adott támogatás.

Varga József roma származású képviselő módosító javaslata a Költségvetési Tanács működtetésére szánt 835 millió forintból mindössze 10 milliót hagyna a szervezetnél, a fennmaradó 825 millió forintból pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt támogatná. A javaslat indoklása szerint a tanács felállítását sem a Fidesz, sem pedig a KDNP nem szavazta meg 2008-ban, hiszen szinte azonos feladatokat végez, mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB), vagy az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Varga egy másik módosítóban az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatását 100 millió forinttal csökkentené és ezt az összeget ugyancsak a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak adná. Varga és a szintén roma származású Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő a társasági adóból 1,365 milliárd forinttal többet várnak az előirányzatban szereplőnél, a pluszpénzt pedig a lemorzsolódást akadályozó oktatási programok finanszírozására fordítanák.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A 389 módosító indítványból mintegy 40-et jegyeznek a kormánypártok

Farkas Flórián romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon belül 199,3 millió forintot csoportosítana át a költségvetés "Roma Oktatási Programok" sorára az egyéb működési célú kiadások sorról. Farkas szerint erre azért van szükség mert "az oktatási esélyegyenlőségi programok nem képezik részét a társadalmi felzárkózás aktív szociálpolitikai eszközei sor szakmai tartalmának, technikai hiba történt".

MIG-pénzek, kutatás-fejlesztés, M44

Kocsis Máté és Csampa Zsolt képviselők a honvédelmi kiadásoknál csoportosítanának át egy 60 milliárd forintos tételt. Indoklásukban kifejtik, hogy a MIG-29-es repülőgépek és Mi típusú helikopterek értékesítéséből befolyt bevételekből bővíteni kellene a Magyar Honvédség technikai modernizációjára fordítható forrásokat.

Bánki Erik, a parlament sport- és turisztikai bizottságának tagja a beruházás ösztönzési célelőirányzatból 2,7 milliárd forintot elvonna, és az összeget a turisztikai célelőirányzatnak adná. Bánki a Magyar Turizmus Zrt. áfatartozásának elengedését is indítványozza, de azt nem nevezi meg, hogy miből állná ezt a büdzsé, Gajda Róbert pedig az M44-es út Kecskemét-Békéscsaba közötti szakaszának előkészítésére és befejezésére adna 2 milliárd forintot a gyorsforgalmi úthálózat általános fejlesztésének terhére.

Dr. Pósán László fideszes képviselő a Magyar Tudományos Akadémia kutatás-fejlesztést elősegítő Lendület Programját 887,5 millió forintos támogatását növelné meg 202 millió forinttal, utóbbit összeget a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézettől venné el. (Utóbbi szervezet támogatása a javaslat elfogadása esetén 3,9 milliárd forintra csökkenne) A képviselő egy másik módosítóban 2 milliárdot csoportosítana át az egyes közoktatási feladatokra fordított kiegészítő támogatásokra, mondván enélkül veszélybe kerülne a 2006/2007 tanévtől kezdődően az oktatási intézmények adminisztrációt támogató informatikai rendszerének működtetése. A fejlesztés eredményeként ma számos iskolában nem használnak papíralapú naplót, a szülők pedig közvetlenül láthatják a gyermekekről szóló iskolai információkat.

Révész Máriusz módosító javaslata a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alá tartozó Határtalanul programtól vonna el 300 millió forintot, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, a közoktatásban tanulók határon túli kapcsolatainak támogatására fordítana. Erre a képviselő szerint azért van szükség, hogy jövőre érdemben elindulhasson az a program, amelynek keretében valamennyi közoktatásban tanuló fiatal legalább egyszer tanulmányai alatt a magyar állam támogatásával eljusson a magyarlakta területekre.