Szijjártó: Az átlagos és a szerény körülmények között élők számára nem emelkedik a gázár

Vágólapra másolva!
Az átlagos és annál szerényebb körülmények között élő családoknak ezután sem kell többet fizetniük a gázért - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azt írta: a kormányfő azt az utasítást adta a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy az átlagos vagy annál szerényebb körülmények között élő családok számára nem emelkedhet a gáz ára, Fellegi Tamás pedig olyan javaslatot tett a kormánynak, amely a célnak - a Gyurcsány-korszak öröksége dacára - megfelelt.

Orbán Viktor szóvivője ezzel Józsa István sajtótájékoztatójára reagált; a szocialista politikus pénteken úgy vélekedett, hogy a kormány a gázárstop megszüntetésével magára hagyta a fogyasztókat a fűtési szezon kezdetén. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter úgy fogalmazott közleményében: érthető, hogy "háborog az MSZP lelkiismerete, hiszen a szocialista kormányok tíznél is több alkalommal emelték a gáz árát".

Kétharmadnak nem drágul a gáz

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 3,5 millió magyarországi fogyasztási hely 57 százalékánál nem lesz áremelés, az 1200 és 1500 köbméter között fogyasztó 9 százaléknál pedig mindössze 0,7 százalékos lesz a drágulás. A lakosság e 66 százalékába, Fellegi Tamás szerint beletartozik többek között az összes nyugdíjas, illetve "átlagfogyasztó".

A nagycsaládosok, vagyis a 3 vagy több gyereket nevelők kezdvezményre számíthatnak, gyermekenként további plusz 200 köbméter erejéig fogyaszthatnak a jelenlegi moratórium szerinti árakon. Az 1500-2000 köbmétert fogyasztó háztartások 4,5 százalékos áremelkedéssel szembesülhetnek januártól, az ennél több gázt felhasználó háztartások pedig 6,1-9,3 százalékkal fizethetnek többet.

A jelenleg érvényes, köbméterenkénti - támogatás nélkül - 140 forintos lakossági gázár tehát az 1500 köbméternél többet fogyasztók esetében emelkedik érzékelhető mértékben. A harmadik sávba tartozó - 1500-2000 köbméter közötti fogyasztású - háztartások esetében a 210 ezer-280 ezer forintos éves díj 9450-12 600 forinttal emelkedhet, a többieknél pedig 17-52 ezer forintos lehet az éves drágulás.