A Főtaxi nyerte a ferihegyi tendert

2010.11.24. 11:52

December elejétől a Főtaxi szolgálja ki az utasokat a Budapest Airport valamennyi terminálján, az erről szóló szerződést már alá is írták - közölte a repülőtér üzemeltetője. Ennek ellenére patthelyzet is kialakulhat a reptéri drosztokon.

A Főtaxi nyerte meg a nemrég kiírt repülőtéri taxitendert - jelentette be szerdán a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. Az eredmény a múlt héten már kiszivárgott, a Népszabadság írta meg. A BA közleményében az áll, hogy az öt évre érvényes szolgáltatási szerződést szerda délelőtt már alá is írták.

Az üzemeltető szerint a Főtaxi alig több mint két hét múlva megkezdi a taxiszolgáltatást a Ferihegyi repülőtér termináljairól. A BA közölte, hogy a meghívásos pályázat lebonyolításával megbízott White & Case jogi iroda szerint a lebonyolítás tisztaságához kétség sem férhet. (A kiírás után a tendert többen bírálták, így a meghívottak közül - állítása szerint - legnagyobb fővárosi taxiscégként kimaradó Rádió-Tele5 holding. A végül vesztes City Taxinak pedig amiatt kellett magyarázkodnia, hogy kiderült, az eredményhirdetés előtt reptéri munkára toborzott munkatársakat.)

A repülőtér-üzemeltető közleményében hangsúlyozza, hogy a döntésnél elsősorban a jelenleginél kedvezőbb tarifák, a szolgáltatás minősége, a megbízható, stabil háttér és a korrekt üzleti magatartás volt szempont. "A januárban kezdődő magyar EU-elnökség előtt különösen fontos volt számunkra, hogy végre megnyugtatóan rendeződjön a repülőtéri taxiszolgáltatás ügye" - idézi a cég vezérigazgatóját, Jost Lammerst, aki megjegyezte, hogy az utasokat ezentúl a legnagyobb hagyományokkal rendelkező, közel százéves magyar fuvarozó vállalat szállítja.

A reptéri szolgáltatásba beosztott valamennyi főtaxis jármű rendelkezik hitelkártya-olvasó POS-terminállal, és a cég további műszaki fejlesztéseket is vállalt, melyeket 2011 első felében vezet be - derül ki a közleményből.

A ferihegyi taxiszolgáltatást 2006 óta a Zóna Taxi végezte. Szerződése hamarosan lejárt volna, a BA azonban ezt nem várta meg, és október elején felbontotta a megállapodást, feltehetően szerződészegésre hivatkozva. A Zóna résztulajdonosa, Veres István vállalkozó azóta feljelentést tett az új kiírás általa vélelmezett szabálytalansága miatt, illetve egy állítólagos tartozásra hivatkozva megpróbált felszámolási eljárást indítani a BA Zrt. ellen, de nem járt sikerrel.

A két fél vitája közben választott bírósági eljárásban is folyik, a Zóna ugyanis úgy véli, nem kell levonulnia a ferihegyi drosztokról a 60 napos felmondási idő lejárta után sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK