Emelkedést várnak a mínuszban nyitó BUX-tól

Vágólapra másolva!
Félszázalékos eséssel nyitott a budapesti tőzsde kedden, az elemzők ennek ellenére növekedést várnak a Mol jó eredményének hatására.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,56 pontos csökkenéssel, 22 439,41 ponton nyitott kedden, ami a hétfői záró értékéhez képest 0,50 százalékos visszaesés. Az elemzők ugyanakkor mérsékelt emelkedésre számítanak. Kun Szabolcs, a QUAESTOR Zrt. pénzügyi tanácsadója további fölfelé menetelést vár a Mol árfolyamában, miután az olajvállalat szép eredményeket közölt a kedden nyilvánosságra hozott tőzsdei gyorsjelentésben. Emlékeztetett, hogy hétfőn szintén a Mol vitte a piacot az erőteljes emelkedésével. Úgy vélte, hogy a papír hétfői erősödése mögött nem annyira a kurdisztáni kutatófúrással kapcsolatos bejelentés állt, inkább a gyorsjelentés előtti spekuláció hajtotta az árfolyamot. A Mol csoport árbevétele 29 százalékkal 4330,4 milliárd forintra, a nettó nyeresége pedig 6 százalékkal 100,8 milliárd forintra nőtt 2010-ben.

Takács Szabolcs, a KBC Equitas üzletfejlesztési igazgatója reggeli előrejelzésében azt írta: újra napi csúcsának közelében zárt hétfőn az S&P 500 tőzsdeindex Amerikában, a tőzsdéket továbbra is a töretlen emelkedő trend uralja. Ilyen környezetben nem biztos, hogy érdemes esésre játszani, talán kifizetődőbb megvárni az első vészjósló jelet.

Előrejelzése szerint a megjelent magyar vállalati gyorsjelentések mellett számos hazai és külföldi makrogazdasági adat is befolyásolhatja a kereskedést kedden, egyebek közt a hazai negyedik negyedéves GDP és a januári infláció. Mindezek mellett a kormányzat esedékes reformjairól szivárgó hírek alapjaiban határozhatják meg a hangulatot.