Kisebb vagyont örökölt egy 300 lelkes francia falu

2011.02.15. 14:09

Nyolcszázezer eurót hagyott egykori szülötte egy francia falura, a polgármester szerint a pénzből felépülő egészségházzal sikerülhet egy orvost csábítani a településre.

Csaknem négyszeresése emelkedett a 300 lelkes franciaországi falu, Jort költségvetése, miután egyik egykori lakója 800 ezer eurót hagyott a települése - jelentette az AFP hírügynökség. Az összes jelenlegi árfolyamon nagyjából 220 milió forintot tesz ki.

A 86 éves korában elhunyt Pierre Auger olyan végrendeletet adott, amely szerint szociális célokra kell fordítani a falura hagyott pénzt. Jean-François Guillemot, Jort polgármestere azt mondta, hogy egyelőre még nem döntötték el, hogy pontosan mire is használják a pént, de jó eséllyel egészségházat hoznak belőle létre. "Ez remélhetőleg segít abban, hogy találjunk egy orvost, a mienk ugyanis elment" - mondta a városvezető. Jort 2010-es költségvetése 230 ezer eurós volt.

A camembert sajtjáról ismert falu azért is lepődött meg az örökségen, mert Auger Annecy városában lakott, és évente egy-két alkalommal kereste csak fel szülőhelyét, akkor is csak jellemzően azért, hogy meglátogassa szülei sírját - derül ki az AFP összefoglalójából, amely szerint Augernek volt ugyan örököse, a testvére, akinek azonban nincsenek gyermekei. Az örökség nagy része ingatlanban van (egy lakás Annecyban, egy pedig Vincennes-ben, ezek összértéke 650 ezer euró), a többi pedig részvényekben és egyéb értékpapírokban.