FAO: Februárban csúcsot döntöttek az élelmiszerárak

Vágólapra másolva!
Az olajválság is hozzájárult ahhoz, hogy az 1990-ben kezdődött mérések óta még soha nem volt olyan magas a FAO élelmiszerár-indexe, mint februárban.
Vágólapra másolva!

Újabb csúcsra emelkedett világszerte az élelmiszerek ára februárban az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) szerint. Ennek főként olyan külső okai vannak, mint az olajválság, illetve az árfolyam- és politikai bizonytalanság - írja a Reuters.

A FAO csütörtökön nyilvánosságra hozott élelmiszerár-indexe 2,2 százalékkal, 236 pontra emelkedett. Ezzel az immáron nyolcadik hónapja egyfolytában emelkedő mutató 1990. évi bevezetése óta most a legmagasabb. A cukor kivételével valamennyi vizsgált termékcsoportban emelkedtek az árak.

A nemzetközi szervezet havonta állítja össze az élelmiszerár-indexet a gabonafélék, az olajos magvak, a tej- és hústermékek, valamint a cukor árának alakulása alapján.

A múlt héten Delhiben közel negyvenezer ember vonult az utcákra a szervezők szerint, hogy a magas élelmiszerárak miatt tüntessenek. Algériában pedig cukrot követeltek egy erőszakos tüntetés résztvevői az év elején, ami az első látványos jele annak, hogy a 2008-as éhséglázadások idején beállított magasságokba emelkedett az alapvető élelmiszerek ára az idei év elejére.

Az ENSZ szerint gabonahiány fenyegeti a világot, több mint 80 ország pedig készülhet az éhezésre, bár az idei évet még ki lehet húzni a felhalmozott tartalékokkal. Az Independent kiszámította, hogy tavaly június óta a búza ára közel megduplázódott, a sertéshús ára is negyedével nőtt, a cukor pedig 30 éve nem volt olyan drága, mint napjainkban.