Folyamatos fejlesztések a Lindabnál

Vágólapra másolva!
Új termékek és tervezői szolgáltatásokA könnyű acélszerkezetekkel foglalkozó Lindab Kft. folyamatos fejlesztési tevékenységének eredményeképpen 2011-ben is számos újdonsággal jelenik meg a piacon, részben a termékpaletta bővítése, részben a termékekhez nyújtott magas színvonalú szakmai szolgáltatások révén.
Vágólapra másolva!

Forrás: Lindab Kft

Az acél tetőfedő anyagok piacán az elmúlt évben bevezetett új trapézlemez-profilok (LTP35, LVP35, LTP85) és cserepeslemezek (Topline Roca kőzúzalék-bevonatos egyedi termékek) után ebben az évben egy új Lindab síklemez tetőfedő anyag kerül a piacra, hazai gyártással. A Lindab SRP click tetőprofil a hagyományos PLX helyszínen korcolható "lágy" acéllemez alapanyag mellett egy újabb síklemez tetőfedő termék. Az új tetőprofil bevonatos, tűzi horganyzott "kemény" acéllemezből, gyártósoron előállított, előkorcolt tetőprofil, amely így egyrészt nagyszilárdságú és tartós, másrészt bepattintós ("click"-es) illesztésének köszönhetően könnyen és gyorsan szerelhető, esztétikus tetőfedést nyújt. A tervezéshez és beépítéshez részletes segédletek állnak a szakemberek rendelkezésére.

A cég az építész tervezők és szakemberek munkáját is igyekszik hatékonyan támogatni, segíteni a termékhez nyújtott sokrétű szakmai szolgáltatásokkal. Ennek egyik legújabb bizonyítéka a 2011. áprilisától elérhető Lindab termékkönyvtár, amely az ArchiCAD programot használó tervezők számára jelent hasznos eszközt.

A számítógépes tervfeldolgozás - habár a tervezői gondolatot, a szabadkézi vázlatkészítést természetesen sohasem válthatja ki -, napjainkban egyre elterjedtebb, mivel számos előnnyel jár a kézzel rajzolt tervekkel szemben (pl. térbeli modellezés, egyszerű tervmódosítások, szakágak összehangolása, csapatmunka, látványtervek készítése, automatikus anyaglista készítése stb.). A hazai építészek által használt építész CAD-programok között legkedveltebb ArchiCAD-hez készült el a teljes termékskálát magába foglaló Lindab CAD termékkönyvtár. Az alkalmazás segítségével bármilyen épülettípushoz (családiház, ipari csarnok, középület, irodaház stb.) könnyedén és gyorsan hozzárendelhető a megfelelő Lindab termék anélkül, hogy a pontos paramétereket külön katalógusból, segédletből ki kellene keresni és egyedileg definiálni a programban. A termékkönyvtár segítségével a térbeli épületmodellekre helyezhetjük a Lindab vékonyfalú Z-/C-profilú acél könnyűgerendáit, a cserepeslemez és síklemez tetőfedő anyagait, trapézlemez tető- és falburkolati profiljait, valamennyi előregyártott szendvicspanelt, a vízelvezető ereszcsatorna-rendszert valamennyi kiegészítő elemével együtt, a tetőbiztonsági rendszer teljes kínálatát (csöves hófogó, hórács, tetőjárda, tetőlétra, falilétra). A felépített térbeli épületmodellről látványterveket, építész tervrajzokat (alaprajz, metszetek, homlokzatok) és termékspecifikus anyaglistát készíthetünk.

A Lindab komplett CAD termékkönyvtár a szintén 2011-es újdonságnak számító Lindab Tervezői Portálon érhető el az érdeklődő szakemberek számára. A Tervezői Portál az említett CAD alkalmazás mellett valamennyi Lindab termék és rendszer műszaki anyagát, tervezési segédletét, beépítési és alkalmazástechnikai úrmutatóját, továbbá termékminősítéseket és saját fejlesztésű Lindab szoftvereket is tartalmazza. Az utóbbi időben sokat változó, fejlődő épületszerkezeti-tűzvédelmi szakterületen rendelkezésre álló hasznos eredmények, szakmai anyagok külön menüpont alatt lettek összefoglalva.

lindab.hu

A Lindab Rainline ereszcsatorna rendszer márciustól már az Interneten, online is megrendelhető

Forrás: Lindab Kft
Forrás: Lindab Kft

A magyarországi építkezési szokások gyakorlatának elemzéséből kiderül, hogy bár a vízelvezető (ereszcsatorna) rendszer nem csak esztétikai szempontból, hanem műszaki funkcióját, továbbá a ház állagmegóvásában betöltött szerepét illetően is igen fontos része az épületnek, mégis sokan az utolsó pillanatra hagyják a beszerzését.

Ahogy minden építőanyagnál, úgy az ereszcsatornánál is fontos az alapanyag, a minőség, a szerelés, a garancia és a gyártó.
A Lindab Kft. az építkezők dolgát megkönnyítendő lindabshop.hu címen elindította webshop-ját.

A webshopban a Lindab Rainline csatorna gyors, online beszerzésén kívül egyéb szolgáltatást is igénybe vehetnek a vásárlók:
- termékinformációk
- előzetes, teljes körű online ajánlatkérés
- az építkezők, tervezők online is elküldhetik az adott épület tervrajzát ajánlatkérésre;
- bemutatott mintaházak alapján egy anyagszükséglet-számítást és kalkulációt készíthet

Így most már otthonról vagy okos telefonról bárhonnan érdeklődhet, tájékozódhat, rendelhet. A rendelését azonnal megkapja a Lindab partner, pontosítja az érdeklődést és a rendelés leadásától számított 24 órán belül 50-60 km-es körzetben ingyenesen kiszállítja Önnek.

lindabshop.hu