Patai Mihály lett a Bankszövetség elnöke

Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnöke
Vágólapra másolva!
A tőzsde elnökét és az UniCredit bank vezérigazgatóját, Patai Mihályt válaszotta elnökévé a Magyar Bankszövetség. Az új elnök a bankok iránti bizalom helyreállítását tűzte ki céljául.
Vágólapra másolva!

A Magyar Bankszövetség pénteken megtartott testületi ülésén Patai Mihályt, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatóját választották a szervezet elnökévé - közölte a bankszövetség.

Patai Erdei Tamást, az MKB Bank elnök-vezérigazgatóját váltja az elnöki székben, aki már az előző évi újraválasztásakor bejelentette, hogy az elnöki tisztséget csak egy évre vállalja.

A bankszövetség alelnöke Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója lett, aki az elmúlt három évben is tagja volt az elnökségnek.

Patai Mihály fő feladatának azt tartja, hogy "a kormányzati kapcsolatokban és a szakma ügyfélkapcsolataiban is olyan javulást segítsen elő, amely jelentősen hozzájárul a banki reputáció, a bankok iránti bizalom megerősödéséhez".

Erdei Tamás továbbra is tagja maradt az elnökségnek. A további elnökségi tagok: Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója, Balázs László, a Volksbank Magyarország vezérigazgatója, Harmati László, az FHB Bank Kereskedelmi Zrt. és Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója, valamint Sean Morrisey, a Budapest Bank vezérigazgatója.

A közlemény kiemeli, hogy a Magyar Bankszövetség történetében második alkalommal választották meg elnökségi tagnak két magyar nagybank külföldi állampolgárságú vezérigazgatóját.

Patai Mihályt 2008 végén választották meg a Budapesti Értéktőzsde elnökének, rövid portréját itt érheti el.