Orbán: Világrekord a magyar adósságcsökkentés

Orbán Viktor, Parlament, Országgyűlés
Vágólapra másolva!
Egy lépésben, az éves nemzeti össztermék 81 százalékáról a 77 százalékára csökkenti a kormány az államadósság mértékét a magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokból - mondta Orbán Viktor kedden.
Vágólapra másolva!

A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot - mondta a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 százalék alá.

A mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken. A kormányfő szerint ez világrekord.

Emlékeztetett, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításakor vállalták, hogy az abból származó forrásokat államadósság-csökkentésre fordítják. "Ennek első lépése, amit most megteszünk" - mondta. Orbán Viktor hozzátette azt is, a tervek szerint ősz elején lesz még egy nagyobb adósságcsökkentő lépés.

A kabinet kedd reggel kezdődött tanácskozásáról a miniszterelnök azt mondta: szokatlan kormányülés lesz, mert az elmúlt nyolc-kilenc évben ha szóba került az államadósság a kormányüléseken, olyan döntések születtek, amelyek növelték Magyarország adósságát.

Magyarországon ma tízforintnyi adóból hét forint államadósság-törlesztésre megy; "ebből ki kell jönnünk, mert ez agyon nyom bennünket" - figyelmeztetett a kormányfő, és hozzátette: ha csökken az államadósság, akkor a következő évben már kevesebb kamatot kell fizetni, és olcsóbban jut az ország újabb forrásokhoz.

Fontosnak nevezte azoknak a területeknek az átalakítását is, amelyek újratermelik az adósságot. "Nem tudunk szociális segélyt adni életerős embereknek, hanem helyette munkát kell nekik adni; nem tudunk extraprofitot fizetni a gyógyszergyártóknak, mert Magyarországnak szüksége van arra, hogy pazarlás ezen a területen ne történjen; nem tudunk életerős embereknek nyugdíjat fizetni, miközben ezzel azt kockáztatjuk, hogy egyébként aki tisztességgel végigdolgozta az életét, nem jut megfelelő nyugdíjhoz" - sorolta.

A miniszterelnök értékelte végül a magyar EU-elnökséget is, és azt mondta: a magyar emberek - köztük a kormánytagok is - megtapasztalták, hogy ki kell állni a saját érdekeink, döntéseink mellett.

"Az elmúlt fél év a magyarok érdekei melletti kiállás jegyében telt el. (...) Ugyan vannak olyanok, akiknek nem tetszik, ami Magyarországon történik, de hát Istenem, nekünk sem tetszik minden, ami Európában történik. A legfontosabb, hogy ne szolga módon gondolkodjunk, és ne akarjunk állandóan igazodni mások elvárásaihoz" - mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádiónak.