Buffett több adót akar fizetni, Soros csatlakozik hozzá

Warren Buffett, befektető
Vágólapra másolva!
Barack Obama amerikai elnök is idézte hétfői beszédében a második leggazdagabb amerikai, Warren Buffett felhívását, mely szerint a leggazdagabbakat a jövőben sokkal jobban meg kellene adóztatni. A magyar származású Soros György egyetért a kezdeményezéssel, mely véget vetne a milliárdosok védett státuszának.
Vágólapra másolva!

"Elég a szupergazdagok kényeztetéséből" címmel jelent meg Warren Buffett, a világ harmadik leggazdagabb emberének véleménycikke a hétfői New York Timesban. A nagybefektető, a Berkshire Hathaway vállalat tulajdonosa, írásában amellett érvel, hogy sokkal jobban meg kellene adóztatni a leggazdagabb amerikaiakat - így őt magát is.

Buffett szerint miközben az alsó és középosztálybeliek számára gyakran a megélhetés is nehézséget okoz, az Egyesült Államok legtehetősebb emberei teljesen indokolatlan adókedvezményeket kapnak. Példaként saját tavalyi jövedelemadóját említi, mely 6 938 744 dollárra rúgott. "Ez sok pénznek tűnik, de az adóköteles jövedelmemnek csupán 17,4 százaléka. Eközben az irodámban dolgozó 20 alkalmazott mindegyike magasabb, 33 és 41 százalék közötti adóterhet viselt, az átlag 36 százalék volt" - írja Buffett.

Úgy véli, ez azért lehet így, mert a washingtoni törvényhozás képviselői kényszerítve érzik magukat, hogy megvédjék a milliárdosokat, mintha valami "veszélyeztetett fajról" lenne szó. Buffett állítja, hogy a - 2003-ban, a Bush-kormány idején bevezetett - adókedvezmények híján semmivel sem lenne kevesebb a befektetés, ő legalábbis nem látott még olyat, hogy valaki azért mondjon le egy jó befektetésről, mert sokat kellene utána adóznia. "Itt az idő, hogy a kormány komolyan vegye a közteherviselést" - szögezi le.

A Forbes magazin legfrissebb listáján 50 milliárd dolláros vagyonnal szereplő üzletember szerint a legtöbb gazdag amerikai nem bánná, ha többet kellene adóznia, amikor az ország nehéz helyzetben van. Konkrét javaslata az, hogy az évi egymillió dollárnál többet keresők (ők csaknem 237 ezren vannak) adókulcsait azonnal emeljék meg, és tízmilliós jövedelem fölött további terheket is jónak tartana.

A cikk nagy feltűnést keltett az USA-ban, a Reuters szerint hétfő délután az egyik legtöbbet említett téma volt a Twitter közösségi oldalon. A hírügynökség azt írta, egyetlen érintettet tudott reagálásra bírni a cikkről: Soros György magyar származású üzletember szóvivője útján közölte, hogy egyetért Buffett-tel és gratulál neki.

Az eddig is a Demokrata Párt szimpatizánsaként ismert Buffett javaslata a jelenlegi helyzetben erős politikai állásfoglalás, hiszen az elmúlt hónapok amerikai adósságplafon-vitája részben arról szólt, hogy a szükséges egyenlegjavító intézkedések tartalmazzanak-e adóemeléseket, vagy sem. A hagyományosan az alacsony adókat támogató republikánusok hallani sem akarnak emelésről, mondván, az visszafogná a gazdaság teljesítményét. Barack Obama elnök és párttársai viszont el akarják érni egyes adókedvezmények megszüntetését. Obama közép-nyugati körútján, Minnesotában idézte is Buffett cikkét, amikor az adóemelés szükségessége mellett érvelt.

Buffett már tavaly novemberben is aláírt egy több mint négyszáz amerikai üzletember által támogatott petíciót, mely az adókedvezmények eltörléséért lobbizott.