Megjelent a rendelet az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról

Vágólapra másolva!
Csak a gyűjtőszámlára, nem pedig a devizahitel egészére állapít meg felső határt a kormány hétfőn megjelent rendelete az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról. A szerződésmódosításokhoz szükséges közjegyzői díjat a banknak kell fizetnie.
Vágólapra másolva!

A devizahiteleknél a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés alapján a hiteladós havonta fizetendő törlesztőrészletének összege nem haladhatja meg a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatti utolsó törlesztési kötelezettség összegének 15 százalékát - áll az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról hétfőn közzétett kormányrendeletben.

A Magyar Közlönyben megjelent rendeletből kiderül, hogy a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés futamideje legfeljebb 30 évvel haladhatja meg a devizakölcsön eredeti futamidejét, de legfeljebb a hiteladós 75. életévének betöltéséig terjedhet.

A hiteladós ugyanakkor a rögzített árfolyam alkalmazási időszakának záró időpontját megelőző 60. napig írásban kérheti a pénzügyi intézménytől, hogy az általa a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés alapján havonta fizetendő törlesztő részlet összege meghaladja a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatti utolsó törlesztési kötelezettség összegének 15 százalékát - olvasható a rendeletben. A hiteladós a kérelemben meghatározza a havonta fizetendő törlesztőrészlet összegét.

A banknak az adós írásbeli kérelmében megjelölt maximum havi törlesztőrészlet összegének és a törlesztés maximális hosszának figyelembevételével állapítja meg a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret szerződés futamidejét és a havonta esedékes törlesztő részlet összegét. A rögzített árfolyam alkalmazási időszaka záró időpontjától számított 15 napon belül írásban értesítenie kell a hiteladóst a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés futamidejéről és az első kamatperiódusra érvényes havi törlesztő részlet forint összegéről.

A pénzügyi intézmények a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés futamidejét és a havonta esedékessé váló törlesztőrészlet összegét az e rendeletben meghatározott szabályok alkalmazásával, a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka záró időpontjában fennálló tartozás figyelembevételével egyoldalúan jogosultak meghatározni.

Ugyancsak hétfőn jelent Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter rendelete a közjegyzői díjszabásról szóló 1991-és rendelet módosításáról.

Eszerint a rendelet kiegészül egy olyan passzussal, amely kimondja: a hitelező pénzügyi intézmény köteles megfizetni a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés és devizakölcsön-szerződés módosítás, valamint az azok alapján tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásáért járó közjegyzői munkadíjat és költségtérítést.