WikiLeaks: Aggasztotta az amerikaiakat a Mol iránti orosz érdeklődés

Vágólapra másolva!
Szorosan figyelemmel kísérte a Mol sorsát a budapesti amerikai nagykövetség, és attól tartva, hogy orosz kézbe kerülhet az olajcég egy része, állítólag a segítségét is felajánlotta, amikor elterjedt a hír, hogy az OMV eladná a tulajdonában lévő Mol-részvénycsomagot - derül ki a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratokból.
Vágólapra másolva!

Az amerikai nagykövetség, amikor csak lehetett, felajánlotta segítségét a Molnak és a magyar kormánynak az OMV-üggyel összefüggésben - áll egy, a WikiLeaks által most nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai táviratban. A Richard Lugar amerikai szenátor számára - a 2008. nyári magyarországi látogatása előtt - készített tájékoztatóban a nagykövetség annak veszélyéről írt, hogy a Mol felvásárlásával kudarcot vallott OMV Mol-részvényei iránt esetleg érdeklődhet az orosz Gazprom.

Fél évvel később az osztrák cég valóban eladta a Mol-pakettjét egy orosz energiaipari óriásnak, de nem a Gazprom, hanem a Szurgutnyeftyegaz volt a vevő. A 22 százalékos részvénycsomagot a magyar kormány idén tavasszal vásárolta vissza, ötszázmilliárd forintért.

A 2008. augusztus 22-i keltezésű dokumentum különösen aggasztónak nevezte a Gyurcsány Ferenc által vezetett akkori magyar kormánynak az Ukrajnát elkerülő új gázvezetéktervekkel kapcsolatos politikáját, konkrétan az orosz hátterű Déli Áramlat-terv támogatását. 2007 márciusában Gyurcsány az International Herald Tribune-nak nyilatkozva "álomnak" nevezte a Nabuccót, mondván, Magyarországnak nem álmokra, hanem projektekre van szüksége.

"Sürgetnünk kell őket, hogy erősítsék meg a Nabucco melletti elkötelezettségüket" - írja az Európai Unió által támogatott másik tervről a szerző, aki szerint Bayer Mihály kinevezése Nabucco-nagykövetté jó irányba tett lépés, de nem elég: kívánatos lenne egy közép-ázsiai kitermelővel kötött gázvásárlási szerződés.

A Mol a zágrábi amerikai nagykövetség egyes távirataiban is szerepelt 2008-ban, az általa 47 százalékban birtokolt INA részvényesi szerződése miatt. A horvát kormánnyal korábban kötött, akkoriban lejárt és újrakötés előtt álló megállapodásról a horvát olajvállalat egyik stratégiai tanácsadója a nagykövetség munkatársának azt mondta, "a Mol kezében vannak az ütőkártyák" a szerződésmódosítás előtt.

A szóban forgó - a távirat születése után nem sokkal módosított - szerződést éppen az elmúlt hónapokban kezdte keményen támadni az INA felügyelőbizottságának horvát elnöke, azt állítva, hogy annak bizonyos rendelkezései törvénybe ütközőek. A horvát kormány ezért kezdeményezte a megállapodás felülvizsgálatát, az erre kijelölt bizottság munkájáról azonban még semmit sem tudni. (A felügyelőbizottság elnökével, Davor Sternnel készült interjúnkat itt találja, a WikiLeaksről pedig itt olvashat bővebben.)