Orbán Viktor közgazdászokat hallgat meg az euróválságról

Vágólapra másolva!
Járaival Zsigmond volt jegybank elnökkel, Szapáry György washingtoni nagykövettel és Auth Henrikkel a jegybank egykori alelnökével ül le tanácskozni a kormányfő arról, milyen hatásai vannak Magyarországra az euróválságnak. A megbeszélés után Matolcsy és Szijjártó tart sajtótájékoztatót.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön 10 órától közgazdászokkal tanácskozik - derül ki a miniszterelnöki sajtóstáb közleményéből. A megbeszélést követően Szijjártó Péter kormányfői sajtószóvivő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számol be a találkozóról.

Az [origo] információja szerint a tanácskozáson ott lesz Járai Zsigmond, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, majd 2000 és 2007 között a jegybank elnöke, most a CIG Pannónia Biztosító felügyelőbizottságának elnöke. Szintén meghívást kapott Szapáry György, washingtoni magyar nagykövet, aki tavaly Orbán Viktor főtanácsadója volt. Ott lesz Auth Henrik is, aki Járai jegybankelnöksége alatt az MNB alelnöke volt. A megbeszélés központi témája az euróválság hatásai Magyarországra.

Orbán Viktor hétfőn, a nagykövetek előtt beszélt arról, hogy újult erővel kell folytatni az államadósság elleni harcot, és hogy arra kell készülni, hogy a következő néhány évben Európában a válság elhúzódó hatásai miatt lassú növekedés, kínkeserves körülmények lesznek.

A kormány jövő heti ülésén vitatja meg azt, hogy milyen intézkedésekkel foltozzák be a vártnál lassabb gazdasági növekedés miatt keletkező, legalább 100 milliárd forintos lyukat az idei költségvetésben.

A kormány ma első olvasatban tárgyalta a 2012-es költségvetés tervezetét. A büdzsé összeállítása nem megy konfliktusok, amint arról az [origo] beszámolt, feszültségek vannak az egyes minisztériumok és a költségvetés összeállításáért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium között a jövő évi pénzekről, amiből az egyes tárcák gazdálkodhatnak.