Soros szerint súlyosabb a válság, mint 2008-ban

Soros György, magyar származású amerikai üzletember
Vágólapra másolva!
Nincsenek meg azok az európai hatóságok, amelyekkel kezelni lehetne a válságot, ezért nehezebb helyzetben van a gazdaság, mint a 2008-as válság idején. Soros György szerint elképzelhető a görög államcsőd.
Vágólapra másolva!

Most súlyosabb a válság, mint 2008-ban volt, mivel akkor helyükön voltak azok az európai hatóságok, amelyekkel kezelni lehetett a válságot; most létre kell ezeket hozni - mondta Soros György magyar származású befektető az IMF és a Világbank éves rendes közgyűlésén tartott konferencián helyi idő szerint szombat délután.

Soros György kijelentette, hogy az euróövezeti mentőcsomagok motorjának számító Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) csupán egy "embrió", amely nincs felhatalmazva arra, hogy el is költse azokat az összegeket, amelyeket forrásként nyer. A tőzsdei befektető szerint "ténylegesen elképzelhető, hogy Görögország nem lesz képes elkerülni az államcsődöt". Egy görög csőd esetében elsődleges fontosságú, hogy megvédjék az európai bankrendszert, és megfékezzék a tovagyűrűző hatásokat - tette hozzá.

Soros György arra figyelmeztetett, hogy az európai adósságválság, amelynek hatásait fokozza a fejlődő piacok növekedési ütemének lassulása, illetve az amerikai költségvetés körüli politikai megosztottság "költségvetési és hitelpiaci válsághoz fog vezetni". Súlyos veszélyt jelent a világgazdaságra nézve, hogy egyes európai bankok beszüntetik a fejlődő piacokon a dollárhitelezést, mivel dollárlikviditási gondjaik vannak - tette hozzá.