Rámozdul az OTP a végtörlesztőkre

2011.09.26. 13:50

Nem indított zajos kampányt a legnagyobb hazai bank, de a honlapján fellelhető hirdetményéből kiderül: ha az államfő aláírja a törvényt, nyitott kapukkal várja a kedvezményes végtörlesztőket. Az OTP forintos lakáshiteleinek a kondíciói hétfőre virradóra jócskán módosultak, igaz, a többi bank ajánlatához képest még így is csak közepesen olcsók.

Két órával cikkünk közlése után az OTP Bank kommunikációs osztálya közleményben tudatta, hogy " 2011. szeptember 24-én lejárt kedvezményes lakossági ingatlanfedezetes hitelakció után egy technikai hiba miatt érvénytelen hirdetmény volt olvasható a bank honlapján, amely haladéktalanul visszavonásra került". Cikkünket a visszavont közlemény alapján írtuk, így a megállapításai már nem érvényesek.

Szeptember 25-étől jókora kamat- és díjcsökkentéseket léptetett életbe az OTP Bank, ami az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint annak a világos jele, hogy a legnagyobb hazai bank beszáll a potenciálisan végtörlesztő ügyfelek megszerzésének versenyébe.

Ahogy korábban az [origo] megírta, ez racionális lépés lenne a legnagyobb hazai bank részéről, az OTP-nek van ugyanis a legnagyobb fölös likviditása és messze a legnagyobb tőkeereje is a hazai bankpiac szereplői közül ahhoz, hogy nagy volumenben helyezzen ki forinthiteleket. (A végtörlesztésről szóló összes cikkünket itt olvashatja.)

Alacsonyabb kamatok, kisebb díjak 

Jóllehet a kedvezményes végtörlesztésről szóló törvény (hivatalos néven az Otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény) még nem lépett hatályba, hiszen egy módosításra és az államfő aláírására vár, az OTP Bank láthatóan felkészült a jogszabály kihirdetésére. Szeptember 25-én új hirdetménnyel jött ki, ennek keretében a legalább 7 millió forintos hitelösszegektől kezdve egészen a 20 milliós kölcsönökig több sávban egyre nagyobb kamatkedvezményeket ad a futamidő végéig.

A legkedvezőbb kamatok a 20 millió forint feletti hitelösszegeknél érhetők el, itt az első hat hónapban évi 8,6 százalékos a kamat, a későbbiekben ez megemelkedik, és a három hónapos bankközi forintkamatlábnak (BUBOR) megfelelően változik (pillanatnyilag ez 6,08 százalék, amire legalább 20 milliós hitelnél 3,65 százalékpontos kamatfelár rakódik).

Lényeges elem, hogy az újonnan nyújtott forintos lakáshitelek kezelési költsége nulla, és bár a bank jelenlegi ajánlatában szereplő végtörlesztést még 1-2 százalékos költség terheli, a hirdetmény úgy fogalmaz, hogy a "mindenkor hatályos jogszabály változása esetén módosulnak a hitelező által felszámított díjak és költségek a változás időpontjától".

A 19. helyről a 14.-re

Az OTP forintos lakáshitelei a leszállított kamatok és díjak ellenére sem verik a mezőnyt. Mint azt Gergely Péter, a banki ajánlatokat folyamatosan frissítő és rangsoroló BankRáció.hu szakértője az [origo] kérdésére elmondta: a legújabb változások felhozták a rangsorban az OTP-t, de a 15-20 éves futamidejű kölcsönöknél így is inkább csak a középmezőnybe került. Egy 20 éves futamidejű, 10 millió forintos, svájci frank alapú tartozás forinthitellel történő kiváltása esetén a legjobb húszas listán a 19. helyről a 14. helyre került az OTP. "A toplista felső harmadába csak azokban az esetekben lép a bank, ha a futamidő 5-6 év körül van, és prémium ügyfélről van szó" - tette hozzá Gergely Péter.

A már említett konkrét példában egyébként az első húsz ajánlatból a legjobbat a nemrégiben az orosz Szberbank tulajdonába került Volksbank adja (9,2 százalékos teljes hiteldíjmutatóval), és összesen kilenc olyan ajánlatot lehet találni, amelynél a THM nem haladja meg a 10 százalékot. Ezen bankok között kicsik és nagyok, magyarok és nemzetközi hátterűek egyaránt megtalálhatók: Demján Sándor Gránit Bankjától kezdve az MKB-n át az olasz CIB-ig vagy az osztrák Erstéig és Raiffeisenig bezárólag.

A bankok kivárnak

Az [origo] az összes nagy kereskedelmi bankot megkereste az elmúlt napokban azzal, hogy milyen akciókkal készülnek az esetlegesen meginduló végtörlesztési rohamra, illetve piacra dobnak-e bármilyen új, kifejezetten a kiváltásra alkalmas terméket. Az OTP, az MKB Bank és a Raiffeisen elzárkózott a válaszadástól, az Ersténél, a CIB-nél és a Budapest Banknál azt mondták, hogy az eddigi ajánlataikat kínálják a forinthitelből végtörlesztést fontolgatóknak, az UniCreditnél pedig úgy nyilatkoztak, hogy az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően kiszolgálják az ügyfeleket.

Arra vonatkozóan egyik bank sem bocsátkozott becslésbe, hogy mekkora roham indulhat meg, amennyiben a végtörlesztésről szóló törvény hatályba lép, de például az Ersténél és a CIB-nél jelezték, hogy szükség esetén megerősítik az ügyfélszolgálatukat vagy meghosszabbítják a fiókok nyitvatartási idejét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK