Vágólapra másolva!
Közel egy százalékponttal lesz magasabb Görögország költségvetési hiánya a tervezettnél 2011-ben a görög pénzügyminisztérium szerint. A 2012-es költségvetés szerint jövőre sem sikerül tartani a terveket.
Vágólapra másolva!

Görögország nem tudja tartani az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutalap (IMF) által előírt költségvetési hiányt 2011-ben és 2012-ben - jelentette a Reuters a görög kormány által vasárnap elfogadott 2012-es költségvetési tervre hivatkozva.

A költségvetési hiány idén 8,5 százalékos lesz, 2012-ben 6,8 százalékos. Így mindkét esetben elmarad a 7,6 százalékos, illetve 6,5 százalékos korábbi tervektől. "Három kritikus hónap van hátra 2011-ből, és a 8,5 százalékos hiányt el lehet érni az államszerkezet és az állampolgárok segítségével" - áll a pénzügyminisztérium közleményében.

Az esetleges görög államcsőd Magyarországot érintő kockázatairól itt olvashat.