Világgazdaság: Az MVM-é lehet a Déli Áramlat magyar szakasza

Vágólapra másolva!
Átkerülhet a Magyar Villamos Művekhez (MVM) a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) a Déli Áramlat.-gázvezeték magyarországi szakaszának előkészítése, megépítése, tulajdonlása és üzemeltetése a Világgazdaság értesülése szerint. Egyúttal lekerülhet a Gazprom listájáról a Magyarország nélküli nyomvonalváltozat.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság úgy tudja, hogy az MVM-hez kerül a Déli Áramlat-gázvezeték hazai része. A lap csütörtöki számában azt írja, hogy a változás mögött közvetlenül az állhat, hogy a Déli Áramlat ügyében előrelépés történt Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szeptember 16-i moszkvai megbeszélésén, illetve a Viktor Zubkov orosz miniszterelnök-helyettessel (aki egyben a Gazprom elnöke is) október 11-én Budapesten tartott tárgyaláson. "Azzal, hogy állami hátszelet kapott a gázimport-beruházás, a projekt listájáról lekerülhet a Magyarország nélküli változat" - olvasható a Világgazdaságban.

Az újság utal arra, hogy az MVM színre lépése nem meglepő annak ismeretében, hogy az ország energiastratégiájának egyik fő eleme az állami villamosipari csoport megerősítése. Az MVM a leánycégein keresztül ellenőrizni fogja az ország gáztőzsdéjét, valamint a gázkereskedelem- és szállítás egy részét is.

A Világgazdaság információi szerint a Déli Áramlat MVM-nek történő átadásáról Fellegi Tamás múlt csütörtökön a Hiltonban tájékoztatta a magyarországi nagykövetségek titkárait. A cikk szerint "állítólag ott elhangzott az is, hogy a projekt megkapja ugyanazt a kiemelt státust, amelyet a rivális Nabucco már megkapott, és kiosztják az előkészületekkel kapcsolatos feladatokat a minisztériumok között".