Giró-Szász: A kormány figyeli a végtörlesztéses problémákat

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés feladata, hogy a végtörlesztéssel kapcsolatos anomáliákat orvosolja - mondta el Giró-Szász András a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A kormány figyelemmel kíséri a végtörlesztéssel kapcsolatos esetleges problémákat, de az Országgyűlés feladata "ezeket az anomáliákat orvosolni" - mondta újságírói kérdésre a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András.

A kormányszóvivő ezt arra reagálva mondta, hogy sajtóhírek szerint egyes bankok csak több mint 10 százalékos THM-mel adnak forinthitelt az esetlegesen végtörlesztőknek, illetve adminisztrációs eszközökkel igyekeznek húzni az időt.

Giró-Szász András leszögezte: a kormány figyelemmel követi az eseményeket, de "azt is látni kell, hogy pont úgy, ahogy 2004-2005-ben, amikor a devizahitelezés felerősödött Magyarországon, amely egyrészt alapvetően piacszerzési folyamat volt bizonyos pénzintézetek részéről, ez a folyamat továbbra is megvan a pénzintézeteknél".

"Várjuk ki a végét - december 30-át -, hogy egyrészt hányan tudnak élni a végtörlesztéssel, másrészt pedig, hogy a pénzintézetek közül ki milyen konstrukcióval áll elő" - mondta a kormányszóvivő. Giró-Szász András szerint vannak olyan pénzintézetek, amelyek "kevésbé kitettek a devizahitelezésnek és lehetőséget látnak abban, hogy most piacot szerezzenek".

A végtörlesztésről szóló összes cikkünket itt olvashatja.