Előre zárolná Rogán a jövő évi költségvetési tartalékot

2011.11.23. 17:33

A kormány továbbra sem mondja meg, mekkora növekedést vár jövőre, ugyanakkor a fideszes Rogán Antal szerint egy olyan módosító javaslatot nyújtanak be a költségvetéshez, amellyel zárolnák a 300 milliárd forintos tartalékot szeptember végéig. Rogán szerint nincs szükség az IMF hitelére, a Valutaalappal csak a kockázatok csökkentése miatt tárgyalnak.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta egy konferencián, hogy a jövő kedden egy olyan módosító indítványt terjesztenek be a 2012-es költségvetéshez, amely 2012. szeptember 30-ig előre zárolja a benne lévő mintegy 300 milliárd forintos tartalékot. A tartalék felét a 2 százalékos áfanövekmény teszi ki, amelyből a költségvetés deficitpályájának tartására kockázati tartalékot képeznek - tette hozzá. Kiemelte, hogy a magyar költségvetés akkor tud megfelelni az előrejelzéseknek, ha nem használják fel az összes tartalékát.

Rogán azt mondta, a költségvetés jelenleg a GDP 1,5 százalékos növekedésével számol, a jegybank 0,6 százalékot, míg az IMF 0,5-0,7 százalékot prognosztizál. A különbség szerinte a német növekedési előrejelzés módosításától függ, azonban nem beszélt arról, hogy a kormány módosítja-e a növekedési előrejelzését.. (Giró-Szász András kormányszóvivő november 10-én mondta először, hogy a kormány Berlin hivatalos becslésére vár a saját előrejelzésének frissítésével.)

Az országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke az Infotér (Informatika a társadalomért) konferencia záró előadásában arról beszélt, hogy a 2012-es év az óvatos tervezés éve lesz, a legnagyobb kihívást Magyarország számára az európai adósságválság második hulláma fogja jelenteni.

Rogán szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy Európa első körben nem nézett szembe a probléma valódi nagyságával. Előre látható volt, hogy azok az országok - közöttük Magyarország is -, amelyek erősen ki vannak téve a külső adósságválságnak, bajba fognak kerülni. Rogán Antal szerint a gazdasági hullámzás politikai változásokkal is együtt fog járni, mert 2012-13 meghatározó uniós országokban - Franciaország, Németország - a választás éve lesz, amelyek eredménye a gazdaságpolitikai stratégiát is befolyásolja majd. Úgy vélte, hogy bár az ország gazdaságpolitikai helyzetét nem könnyíti meg az uniós tagság, a szűk fiskális mozgástér ellenére mégis több előnye van.

Az előttünk álló évet az eurozónában kialakuló helyzet mellett a tagállamokban - elsősorban a magyar export célországaiban - várható növekedési mutatók is befolyásolják - mondta, hozzátéve, hogy amennyiben Németország módosítja a gazdasági előrejelzéseit, ezt Magyarországon is meg kell tenni, és ez akár egy százalékpontos eltérést is jelenthet a GDP-prognózisban.

Rogán Antal azt mondta: Magyarországnak az IMF-től nincsen szüksége hitelre, a tárgyalásokat a monetáris kockázat csökkentése miatt kezdték el a valutaalappal, s a hitelkeret a költségvetés tarthatóságát jelképezi a piacok felé.