J. P. Morgan: Az IMF-kapcsolattól a piac a nem ortodox módszerek végét várja

2011.11.24. 19:37

Bár valószínűleg maguk az érdekeltek sem tudják még, hogy milyen megállapodást akarnak kötni, a kapcsolatfelvétel a Nemzetközi Valutaalappal fontos gesztus a J. P. Morgan Asset Management globális stratégája szerint.

Még korai arról beszélni, milyen típusú megállapodást köthet Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal, a befektetők és az elemzők azt a lehetőséget értékelik kedvezően, hogy a magyar kormány a jövőben felhagy az eddigi, úgynevezett nem ortodox gazdaságpolitikával - mondta Dan Morris, a J. P. Morgan Asset Management globális stratégája a távirati irodának. Egyelőre valószínűleg maguk az érdekeltek sem tudják, miféle megállapodást akarnak kötni, mondta a szakértő a Citigold kerekasztal beszélgetés után. Morris szerint maga a gesztus a fontos, ettől a befektetők azt remélik, hogy a magyar kormány az eddigi, olykor nehezen követhető nem ortodox lépések után "nem okoz újabb meglepetéseket, visszatér a befektetők számára átláthatóbb és ismert játékszabályokhoz".

A kormány elsősorban a forint gyengülése és a CDS felárak megugrása miatt léphetett, mondta a szakértő arra a kérdésre, hogy a IMF-fel való kapcsolatfelvétel időzítésében mekkora szerepet játszhatott a leminősítés lehetősége. Ez elegendő ok, "egyetlen kormány sem tűri szívesen azt a fenyegetést, hogy a jövőben drágábban jut hitelhez".

A J. P. Morgan alapkezelő globális stratégája a kormány jövő évi deficittervét, esetleges kisebb költségvetési módosítások árán, de tarthatónak tartja a költségvetésben szereplő 1,5 százaléknál lassabb, 0,5 százalékos jövő évi növekedés mellett is. Morris megjegyezte, hogy a J. P. Morgan 0,5 százalékos - az EU-éval és a Világbankkal megegyező - jóslata nem saját becslés, hanem szakértői előrejelzések átlaga. A kimenet elsősorban attól függ, hogy mi lesz az európai növekedéssel és az ottani költségvetésekkel, mondta a szakértő, aki szerint a kockázat sokkal inkább nemzetközi, mintsem helyi.

A növekedési kilátásokat mindenütt rontották, az azonban kedvezőtlen, hogy az elemzők a régión belül a magyar GDP-re vonatkozó előrejelzésüket csökkentették a legjobban, és a 0,5 százalék egyszersmind a régióban várt legalacsonyabb jövő évi ütem. Ami a nyugati bankok viselkedését illeti, ezek 2008-ig mintegy 12 milliárd eurót hoztak Magyarországra, de azóta kivonják a pénzt, ami érthetően aggasztja a magyar kormányt. Ennek a kivonásnak az üteme az utóbbi hónapokban lassult annak ellenére, hogy vannak problémák, mondta, utalva a végtörlesztéssel kapcsolatos tiltakozásokra.

A J. P. Morgan szakértője ezzel együtt jövőre sem számít a magyarországi hitelezés jelentős növekedésére. "Az nem fog menni, hogy a bankok külföldön gyűjtött betétekből magyar hitelbővítést finanszírozzanak" - mondta Dan Morris.

KAPCSOLÓDÓ CIKK