Pénzt öntenek a piacra a világ nagy jegybankjai

Vágólapra másolva!
A nemzetközi piacokon érezhető aggodalmak miatt és a gazdasági növekedés élénkítése érdekében a pénzmennyiség növeléséről döntöttek a világ vezető jegybankjai szerdán. A lépés jó hangulatot teremtett a piacokon, de szakértők szerint ez csak rövid távon jelent megoldást, a piaci feszültségeket kiváltó adósságválságot ugyanis nem oldja meg.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb jegybankjai, a svájci, a kanadai, a japán, az európai és az amerikai jegybank szerdán összehangolt lépésre szánta el magát - írja a Wall Street Journal amerikai üzleti lap online kiadása.

A jegybankok közös közleményükben jelezték, hogy a lépéssel a pénzpiacokon kialakult feszültségeket szeretnék csökkenteni, emellett a hitelezést, ezen keresztül pedig a gazdaságot szeretnék élénkíteni. A jegybankok feltehetően az európai adósságválság miatti aggodalmakat igyekeznek mérsékelni azzal, hogy pénzt pumpálnak a piacra.

A megállapodás értelmében decembertől a jegybankok csökkentik a dollárügyletek kamatlábát, vagyis olcsóbban nyújtanak egymásnak dollárt. A jegybankok megegyeztek abban is, hogy nem csak dollárban, hanem más devizában is adnak egymásnak hitelt, ha ezt a piaci helyzet indokolja. A Wall Street Journal idézi az amerikai Fed közleményét, amely szerint az amerikai bankoknak nincsenek rövid távú likviditási gondjaik, azaz van elég forrásuk, de szükség esetén megfelelő eszközökkel kezelni lehet a helyzetet.

Meglepő lépés

Az Equilor brókercég szerint meglepte a piaci szereplőket a lépés. Az intézkedés lényege, hogy a Fed a legfontosabb jegybankokkal újrakötötte azokat a megállapodásokat, amelyekkel dollárfinanszírozást biztosít a számukra. Ilyen bejelentésre az elmúlt években többször is volt példa, főleg év végén gyakori, amikor a globális bankházak felkészülnek az akkor esedékes pozíciózárásra. Az elemzés szerint a lépés azért fontos, mivel a pénzügyi rendszerben hetek óta dollárlikviditási problémákról lehetett hallani, azaz nem volt elég dollár a piacon, a mostani lépés viszont rövid távon mindenképpen orvosolja ezt a problémát.

A brókercég szakértői szerint a lépés eredményeként átmenetileg enyhül a feszültség a jegybankoknál és a globális bankrendszer egészében is, vagyis a kereskedelmi bankok pénzügyi ereje javulhat. Problémát jelent ugyanakkor, hogy a mostani lépéssel a rendszerbe pumpált pénzeket vissza is kell fizetni. Az Equilor szakértői felhívták a figyelmet arra, hogy a lépés után optimista hangulat lett úrrá a piacokon, de nem változtatja meg érdemben a piaci szereplők aggodalmát az eurózóna jövőjét illetően.

Korábban is összefogtak

A világ legjelentősebb jegybankjai 2007 decemberében jelentették be, hogy hitelaukciók keretében igyekeznek pénzt pumpálni a pénzpiacra. Az akkor elindított program lényege az volt, hogy a világ legnagyobb jegybankjai egymástól függetlenül új likviditásbővítő aukciókat hirdetnek, amelyek a korábbinál szélesebb körnek, vagyis több banknak nyújtanak hitelt. Ennek eredményeként több szereplő több típusú biztosíték mellett jutott hitelhez, ez növelte a piaci szereplők egymásba vetett bizalmát és enyhítette a hitelezési problémákat.

2008-ban pedig, a válság elmélyülése után, október elején hasonló lépést jelentettek be a jegybankok. Akkor a Bank of England, a Fed, az Európai Központi Bank, a svájci, a svéd jegybank egymással párhuzamosan 50 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A lépésre a mélyponton lévő befektetői bizalom hatására világszerte kialakult rendkívüli eladási hullám miatt volt szükség.