Öt százalék alatt az állam részesedése a Magyar Telekomban

Vágólapra másolva!
Magyar Telekom-részvényeket adott el a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, így öt százalék alá csökkent az állam részesedése a cégben.
Vágólapra másolva!

A december 9-i részvényeladás következtében az Alap által birtokolt részvények darabszáma 51.887.763 darabra, szavazati jogának mértéke 4,9761 százalékra csökkent - közölte a Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az Alap november 7-én szerzett valamivel 5 százalék feletti részesedést a tőzsdei cégben, (52.987.673 darab részvénnyel) amikor a budapesti részvénypiacon óriási, több mint 45 milliárd forintos forgalom volt. Ennek nagy részét a magánnyugdíj vagyonban lévő befektetési jegyek "részvényesítése" generálta, azaz, a befektetési alapokban lévő részvényeket értékesítették.

November 7-én a Magyar Telekom 508 forintos árfolyamon zárt, óriási 6 milliárd forintos forgalomban, míg december 9-én záró ára 520 forint volt.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.