Békülni akar Orbán Simorral

Fellegi Tamás; Simor András; Varga Mihály; Matolcsy György; Orbán Viktor, váratlan gazdasági megbeszélés
Vágólapra másolva!
A jegybankelnök kezdeményezésére a miniszterelnök dolgozószobájában egyeztetett pénteken reggel Orbán Viktor, Simor András, Matolcsy György, Fellegi Tamás és Varga Mihály. A találkozó után Orbán Viktor azt mondta, hogy Simor András jegybankelnök számíthat a személyes támogatására. A kormány a választások óta folyamatos nyomás alatt tartotta Simor Andrást, a jegybanktörvény benyújtásakor pedig az elnök azt mondta, hogy a kormány totális hatalomátvételre készül az MNB-ben.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában tartott megbeszélést péntek reggel Orbán Viktor kormányfő, Simor András jegybankelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter, illetve a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály.

A találkozót a miniszterelnök elmondása szerint Simor András kezdeményezte, "a forintba vetett bizalom helyreállítása céljával". Orbán Viktor a találkozó után azt mondta, hogy mindannyian támogatják a jegybankot, és az elnök számíthat a személyes támogatására is. A kormányfő szerint megállapodtak a jegybankkal, hogy az NGM és az MNB között napi szintű egyeztetések lesznek.

A kormány felkérte a jegybankot arra is, hogy vegyen részt a növekedési terv összeállításában, és hogy vizsgálják meg, a nyugati gazdaságok jegybankjai által alkalmazott eszközök közül mit tud a magyar jegybank igénybe venni.

Az MNB a találkozó után közleményben erősítette meg, hogy a nemzetgazdasági miniszter és a jegybank elnöke folyamatosan egyeztetnek majd, és a rendelkezésre álló eszközökkel biztosítják a magyar gazdaság stabilitását. A jegybank hangsúlyozta: a magyar bankrendszer kellően stabil.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Simor András kezdeményezte a találkozót

Az IMF-tárgyalásokról szólva Orbán Viktor megerősítette Fellegi Tamás csütörtöki szavait, hogy a minél hamarabbi megállapodásra törekszenek. Fellegi olyan mandátumot kapott a kormánytól, melyben konkrét pontok szerepelnek (ezeket a miniszterelnök nem részletezte). Orbán szavai szerint ezek alapján a miniszter akár egyedül is megállapodást köthet az IMF-fel, vagyis nem kell hozzá a kormány jóváhagyása. A kormányfő azt mondta, hogy ha megvan a biztonsági védőháló, akkor lehet növekedni, ami sürgető. Hozzátette, hogy a második félévre várja a növekedési fordulatot.

Orbán arról, hogy az ellenzék szerint fennáll a veszélye annak, hogy az állam rá akarja tenni a kezét a magánbetétekre, azt mondta: a kormánynak nincs köze a betétesek pénzéhez. Ezt mondta korábban a kormányszóvivő is a köztévé reggeli műsorában.

A devizatartalék felhasználása nem került szóba a találkozón. Orbán Viktor azt mondta, hogy a jegybank független, ezáltal a devizatartalék feletti rendelkezés is a bank hatásköre.

Hosszú az út a békülésig

A kormány a választások óta folyamatos nyomás alatt tartja Simor Andrást. Orbán Viktor miniszterelnök többször is támadta Simort, a 2010-es országgyűlési választások második fordulójának másnapján tartott sajtótájékoztatóján azt mondta az MNB-ről, hogy szeretnének büszkék lenni az intézményre, az "nem offshore-lovagok szálláshelye". Ezzel utalta arra, hogy Simor András jegybankelnöknek korábban Cipruson volt cége.

A kormánypártok is többször foglalkoztak Simor cégeinek kérdésével, legutóbb a költségvetési bizottság kérte tőle, hogy mutassa be azokat a dokumentumokat, amelyek cégeinek hazahozataláról szólnak.

A konfliktus a nemzetközi médiában is megjelent. A Wall Street Journal korábban közölt egy karikatúrát, amelyen Simor lovagnak öltözve, kezében ciprusi zászlóval védelmezi az MNB várát a fokost lóbáló, elefánt hátán ülő Orbántól.

Simor András december végén, a jegybanktörvény benyújtásakor az Indexnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a kormány totális hatalomátvételre készül az MNB-ben. Sérelmezte, hogy a tervezet (amelyet azóta megszavaztak) sérti az MNB függetlenségét, jelentősen megnehezíti a jegybank ésszerű működését, súlyosan veszélyezteti a szakmai hitelességét. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint már az új monetáristanács-tagok tavaszi kinevezése is veszélyeztette a függetlenséget. Csalódnia kellett azon várakozásában, hogy "az új tagok munkáját majd a törvény szelleme és az arra tett esküjük határozza meg".

A jegybanktörvény miatt a kormánynak nemzetközi szinten is magyarázkodnia kell. Az [origo] számolt be elsőként arról, hogy az Európai Bizottság elnöke karácsony előtt személyes hangvételű levélben szólította fel a magyar kormányfőt a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvény visszavonására. "Erőteljesen azt tanácsolnám önnek, vonjon vissza két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvényt" - írta José Manuel Barroso.
Az Európai Bizottság jelenleg is a jegybanktörvény módosításától teszi függővé a tárgyalások megkezdését egy Magyarországnak juttatandó nemzetközi készenléti hitelcsomagról. A magyar tárgyalófél, Fellegi Tamás egyelőre nem kapott időpontot Brüsszeltől.