Az ötös lottó hozza a legtöbb bevételt a Szerencsejáték Zrt.-nek

Vágólapra másolva!
Több mint nyolcmilliárd forintos adózás előtti eredményt ért el tavaly a Szerencsejáték Zrt., a bevétel nagy része az ötös lottóból származik. Az idén a társaság új sportfogadási oldal indítását tervezi az interneten és ebből 2012-ben néhány milliárd forint bevételt remél.
Vágólapra másolva!

Tavaly az előző évhez képest 15 milliárd forinttal több, 180 milliárd forintot meghaladó forgalmat és több mint 8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a Szerencsejáték Zrt. - számolt be a 2011. év eredményeiről a Világgazdaság pénteki számában Szentpétery Kálmán, a cég elnök-vezérigazgatója.

A lottójátékok iránti érdeklődés csökken, ennek ellenére a bevétel jelentős része az ötös lottóból származik. A tipmix és a kaparós, főleg a tavaly bevezetett az ezer forintos sorsjegyek forgalma nőtt számottevően - nyilatkozta az elnök-vezérigazgató.

A január elsején életbe lépett módosított szerencsejáték-törvényről a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: "nem képez koherens rendszert, csupán toldozták-foldozták a korábbi szabályozást". Ráadásul hátrányos helyzetbe hozza az állami tulajdonú társaságot. Magyarázatként hozzáfűzte: internetes kártyajátékot elméletileg már külföldi székhelyű cég is indíthat 20 százalékos játékadó teherrel, a Szerencsejáték Zrt.-nek viszont a játékadón kívül innovációs járulékot és iparűzési adót is kell fizetni, ami összességében 50 százalékos adóterhet jelent.

Az idén a társaság új sportfogadási oldal indítását tervezi az interneten és ebből 2012-ben néhány milliárd forint bevételt remél.

A Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy megújítják a kenó és a luxor játékokat és a szeretnének részt venni egy európai lottójáték és egy páneurópai totó indításában.