Orbán: A Mol is otthagyja a Nabuccót

Vágólapra másolva!
A Mol kihátrál a Nabucco nemzetközi gázvezeték-projektből - derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szavaiból, aki egy brüsszeli konferencián ejtett el erről egy megjegyzést. A közép-ázsiai gáz Európába szállítását célul kitűző terv az orosz gázfüggőség megszüntetését célozza, de az elmúlt hónapokban több jele is volt annak, hogy az eddigi fő támogatói - köztük az amerikaiak - már nem hisznek annyira a Nabuccóban.
Vágólapra másolva!

Kivonul a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból - jelentette be hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök. "Nem vagyok szakértője a témának, de azt látom, hogy még a magyar társaság, a Mol is elhagyja a teljes projektet" - fogalmazott a kormányfő Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemzőintézet rendezvényén. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert összefüggésben áll azzal a törekvéssel, hogy az ország megszüntesse egyoldalú függőségét az energiaellátás biztosításában.

"A Nabucco bajban van" - fogalmazott Orbán. Szerinte a magyar gazdasági stratégiának részét képezi, hogy kiépítse függetlenségét, hiszen az ország jelenleg nagymértékben függ az orosz gáztól. A stratégia keretében a kormány fenn kívánja tartani, vagy akár újakkal is kiegészíteni az Oroszországhoz kötődő beszerzési vonalakat, de szeretne új utakhoz is jutni. Ezért támogatja a kormány a magyar-szlovák vezeték-összeköttetést annak ellenére, hogy rövid távon ez meglehetősen költséges. Horvátországgal is tárgyalások folynak egy másik útvonal kiépítéséről, és Olaszország felé szintén keresnek hasonló lehetőséget - sorolta.

A kormányfő azt mondta, három éven belül szeretné olyan helyzetben látni Magyarországot, hogy elmondhassa: nem függ egyetlen országtól az energiaellátásban. A függetlenség megteremtése után sincs akadálya, hogy ésszerű árfekvés esetén Oroszország is hozzájáruljon a magyar energiaellátáshoz. Hozzátette, látja azt is, hogy Oroszország aktívabb lett a Déli Áramlat vezeték kiépítésében. Magyarország számára ez utóbbi tekintetében szerinte egyszerű a kérdés: az ország területén átvonuló vagy pedig kívül húzódó Déli Áramlatot szeretne-e látni. Puszta gazdasági megfontolásokból a válasz az, hogy sokkal jobb, ha a vezeték magyar területet is érint - adta meg rögtön a választ.

A Mol Orbán szavaira reagálva közölte: a Nabucco-projekt esetében mind a finanszírozási háttér, mind pedig a gáz forrása bizonytalan. 2003 óta a projekt megvalósítási költségei folyamatosan növekednek, ugyanakkor még mindig nem világos, hogy mennyi lesz a végösszeg. Másrészről a projekt vezetése a mai napig nem tudott olyan gázforrást találni és biztosítani, amely elegendő gázzal látná el a vezetéket, így a rendelkezésre álló gáz mennyisége és forrása még mindig kérdéses. "Ezeket az aggályainkat többször is jeleztük a Nabucco Nemzetközi Társaság igazgató tanácsában. Továbbra is elkötelezettek vagyunk Kelet-Közép-Európa energiaellátásának diverzifikációját illetően, de független vállalatként felelősséggel tartozunk részvényeseink iránt, a lehető legeredményesebb gazdasági teljesítményt kell nyújtanunk" - közölte a társaság.

Orbán elejtett megjegyzése után a Nabucco Gas Pipeline International GmbH viszont az MTI-vel közölte, hogy a Nabucco gázvezeték projektje szerintük sikeresen halad, hiszen a projekttámogatási megállapodást tavaly minden tranzitország aláírta. A közlemény szerint a projekt a tranzitállamok, köztük Magyarország által aláírt és ratifikált szerződésen alapszik, amely egyedi és erős jogi kereteket teremt a hitelezők, a termelők és gázszállítók számára. A Nabucco magyar részvényese a Mol 100 százalékos leányvállalata, az FGSZ, és egyelőre a Nabuccóhoz nem jutottak el olyan jelzések, hogy ez változna - áll a közleményben.

Kihátrálásra utaló jelek

A múlt kedden a Gazprom közleményéből derült ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Alekszej Miller, a Gazprom orosz vállalat vezérigazgatója a Déli Áramlat gázvezetékről tárgyalt. Az orosz cég közleménye szerint Alekszej Miller és Orbán Viktor is hangsúlyozta, hogy "rendkívül időszerű és fontos" a Déli Áramlat elkészítése. Orbán a Fidesz elnökeként korábban kritizálta a beruházást, 2007-ben még azt mondta egy interjúban: "nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni".

Korábban több jel is utalt arra, hogy a legnagyobb politikai támogatói lassan kihátrálnának a drágának és előkészítetlennek tűnő - közép-ázsiai gáz Európába szállítását célul kitűző - Nabucco gázvezetékterv mögül. A 3300 kilométer hosszú, Közép-Ázsiából Törökországon, a Balkánon és Magyarországon át Ausztriáig futó gázvezeték jelentősége az lenne, hogy csökkentené Európa orosz gáztól való függését - ezért is álltak mögé az európai orosz befolyást mérsékelni próbáló amerikaiak. (Hogy mennyire fontosnak tartották, arról sokat elárulnak a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai táviratok idevágó darabjai.)

Az osztrák OMV, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz, a török Botas és a magyar Mol mellett az egyik legnagyobb német energiacégnek számító RWE is a Nabucco-konzorcium tagja. Azonban januárban amerikai és európai uniós nyilatkozatok is utaltak arra, hogy a Nabucco-projekt mellett készek más lehetőségeket is megvizsgálni. A projekt gyenge pontjai nyilvánvalóak: a legnagyobb probléma, hogy még nem tudni, honnan lenne a csőben gáz a 2017-re előirányzott startra, emellett a Nabucco 9-11 milliárd eurósra becsült költségével sokkal drágább a többi felmerült tervnél.

"Az biztos, hogy a Nabucco-projekt életében a mostani időszak mérföldkövet jelent, nagyon rövid időn belül el kell ugyanis dőlnie, hogy van-e gázforrás" - mondta januárban az [origo] érdeklődésére a Mol-csoporton belül a Nabucco-projektért felelős FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, Zsuga János. "Az FGSZ elkötelezett a Nabucco iránt, ugyanakkor megértjük a nemzetközi bizonytalanságot, hiszen a projekt 2003-ban indult, és az eltelt nyolc évben nem sikerült biztos megoldást találni a gáz forrására. A konzorcium most is többféle potenciális forrással tárgyal, azonban e tárgyalások végső kimenetelét korai lenne megelőlegezni. A projekt folytatásának módja várhatóan a tárgyalások eredményétől függ" - mondta Zsuga János. Arra a kérdésre, hogy adott esetben más vezetéktervekhez is csatlakozna-e az FGSZ, a vezérigazgató azt felelte, az FGSZ-nek pozíciójából és működési engedélyéből adódóan "kötelessége minden olyan projekttel foglalkozni, amely javítja az ország gázellátását és növeli az ország energiabiztonságát".