A felsővezetők a legkeresettebbek a munkaerőpiacon

Vágólapra másolva!
A legtöbb álláslhetőség a feldolgozóiparban van, állapítja meg egy felmérés. A munkaerő közvetítéssel foglalkozó cégek árbevétele közel 14 százalékkal nő évente.
Vágólapra másolva!

Meghaladja a 10 milliárd forintot és évente közel 10-14 százalékkal nő a mintegy 350 munkaerő közvetítéssel foglalkozó magyar cég éves árbevétele

A piac dobogós helyén található PSP Siklóssy és Partner Kft. felmérése szerint 2001 második negyedévében a magyarországi állásajánlatok 34,6 százaléka a feldolgozóipar, 13,5 százaléka az építőipar, 10,4 százaléka a gazdasági szolgáltatások és ingatlan ügyek, 8,8 százaléka a kereskedelem, míg 7,2 százaléka a távközlés között oszlik meg.

Visegrády Tamás, a cég ügyvezető igazgatója szerint az első 20 cég részesedése eléri a teljes piaci árbevétel felét, mintegy 5 milliárd forintot, ezen belül az öt vezető tanácsadó, fejvadász cég 3 milliárd forint éves forgalommal rendelkezik.

Az ügyvezető igazgató közölte, cégének megbízói zömében felső vezetőket keresnek, noha növekedett a középvezetőket igénylők száma is.

(MTI)