Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság helyzete nagyon jó, főleg a szomszédos országokkal összehasonlítva, ám a költségvetési deficit túl nagy - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Világbank igazgatója a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Magyar Business Leaders Fórum közös rendezvényén. Bokros szerint a magyar gazdaságpolitika egyik legjobb eleme a monetáris politika.
Vágólapra másolva!

Bokros Lajos az elmúlt négy-öt év sikerei közül kiemelte a GDP növekedését, és az infláció, valamint a munkanélküliség csökkenését. Ugyanakkor bírálatként elmondta, hogy magas a GDP-hez mért költségvetési deficit: az OECD és az unió számítási módszerei alapján a költségvetés GDP-arányos hiánya 6,5-7 százalékot tesz ki.

A volt pénzügyminiszter a magyar gazdaságpolitika egyik legjobb elemének a monetáris politikát nevezte. Bírálatként azonban elmondta, hogy növelni kellene a megtakarításokat, és élénkíteni lehetne a tőkepiacot.

Bokros szerint csökkenteni kellene a vállalkozások adóit, és nem támogatásokkal segíteni a gazdasági társaságokat. A Világbank igazgatója szerint be kellene fejezni a privatizációt, ami - a kormány állításával ellentétben - még nem zárult le.

(MTI)

Ajánlat: