Jelentős kamatemelésről döntött a jegybank

Vágólapra másolva!
A piaci várakozások felső határával megegyező módon, 6,50 százalékról 7,50 százalékra változtatta alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa szerdai hatállyal. A döntés bejelentése után erősödött a forint és gyengült a BUX-index.
Vágólapra másolva!
Biztos a kamatemelésben a piac/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030610biztos.html

A kéthetes futamidejű jegybanki betét jegybanki alapkamata 7,50 százalékosra nőtt, a kötelező tartalékok után fizetett kamat 2003. június 11-i hatállyal 5,75 százalékról 6,75 százalékra emelkedik - közölte a Monetáris Tanács hétfői ülése után honlapján a jegybank. A kamatfolyosó nem változott, így az egynapos jegybanki betét kamatlába 6,5 százalékra, az egynapos fedezett hitel kamatlába pedig 8,5 százalékra emelkedett.

A Monetáris Tanács döntésének célja a forintárfolyam túlzott gyengülésének megakadályozása, illetve az volt, hogy tartóssá tegye a relatív árak exportőrök számára kedvező változását - indokolta a döntést közleményében a jegybank. A központi bank döntéshozói azonban ismét hangsúlyozták, hogy a monetáris politikát változatlanul az inflációs célkitűzések határozzák meg.

Egyes elemzők 50 bázispontos emelést valószínűsítettek, de a lengyel kormány bizalmatlansági indítványa miatt gyengülő zloty a forintot is gyengítette, és szakértők szerint ez a Monetáris Tanács számára elegendő ok volt a kamat emelésére.

A kamatemelés bejelentése után a forint 74 bázisponttal, 8,27 százalékra erősödött a sáv erős oldalán. Az euróval 14 óra után néhány perccel 258,00/260,00 forinton kereskedtek a kora délutáni 260,00/261,20 forintos árfolyam után. Kereskedők szerint a kamatemelés után az euró stabilan belül marad a 260 forintos árfolyamon - adta hírül a távirati iroda.

Tőzsdehttp://origo.eco.hu/tozsde/tozsde1.phpAz Üzleti Negyed rovata.

A tőzsdei befektetők idegesen reagáltak a kamatemelésre: a Budapesti Értéktőzsde BUX-indexe fél háromkor 3,16 százalékot veszített értékéből, míg a kamatdöntés előtt 2-2,5 százalékkal volt alacsonyabb a mutató értéke. A vezető részvények közül leginkább a Richter, az OTP és a Mol részvényeinek árfolyama csökent. A gyógyszeripari cég részvényeinek árfolyama 14 óra után látványos zuhanásba kezdett, és háromnegyed négykor 5,5 százalékos esésben volt. Az OTP Bank papírjainak árfolyama is jelentős gyengülést mutatott, 4 százalékkal ért kevesebbet a pénteki záróárnál. Az olajipari társaság részvényeinek árfolyama egészen délután kettőig emelkedett, aztán hitrelen fordulattal esni kezdett. Négy óra előtt mintegy 1 százalékkal értek kevesebbet a Mol részvényei, mint pénteken záráskor.