Még 3 millió dollár kell Baumgartnernek az F-1-hez

Vágólapra másolva!
A szükséges 10 millió dollár mintegy 70 százaléka áll Baumgartner Zsolt rendelkezésére ahhoz, hogy a Forma-1 következő szezonjában a Jordan istálló színeiben állhasson rajthoz. A versenyzőt egyre jobban szorítja az idő, a pénz egy részét ugyanis még decemberben le kellene tenni a brit istállónak - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Frank Tamás, Baumgartner Zsolt menedzsere a lapnak elmondta, hogy több magyar céggel folytat tárgyalásokat a hiányzó 3 millió dollár előteremtéséhez. Frank hozzátette, hogy a magyar versenyzőt eddig a Mol Rt., a CIB Bank és az Uniqua Biztosító Rt. támogatja.

F-1http://origo.hu/sport/f-1/index.htmlAz [origo] rovataMindent Baumgartnerről/sport/f-1/20031002baumgartner.html

Úgy tűnik lekerült a napirendről Baumgartner osztrák licenccel való indulásának lehetősége, ugyanis a Jaguar csapat Christian Klient szerződtette, aki maga mögé tudja állítani az osztrák cégeket. Baumgartner esélyeit csökkentheti, hogy a Die Welt című német lap értesülései szerint a Jordan istálló szerződtetné Nick Heidfeldet. A másik Jordan-autóra Verstappen, Frentzen és Justin Wilson is pályázik - írja a Napi Gazdaság.