Távolodik a cél Baumgartner Zsolttól

Vágólapra másolva!
A Forma-1 legkisebb istállójánál, a Minardi-Cosworthnál is fogynak a helyek Baumgartner Zsolt elől, írta a Világgazdaság. A Jordan-Fordhoz való szerződéstől pedig szinte beláthatatlan távolságba kerülhet a magyar pilóta. A Jordan ugyanis már előszerződést kötött a német Nick Heidfelddel, a csapat fő szponzora pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a másik versenyző brit legyen.
Vágólapra másolva!
Fotó: Andersen Dávid
Fotó: Andersen Dávid
F-1http://www.origo.hu/sport/f-1/index.htmlAz [origo] rovata

A magyar autóversenyző menedzsere, Frank Tamás felvette a kapcsolatot a Minardi menedzsmentjével is. Frank Tamás a Világgazdaságnak elmondta: jövő héten tárgyal Paul Stoddart tulajdonossal. Igaz, a Minardihoz is egyre nehezebb lesz bekerülni: az F1-versenyekre az idén közel 40 millió dollárt költő sereghajtó csapathoz ugyanis minden valószínűség szerint visszatér az istállóval a Japán Nagydíj után szakító holland Jos Verstappen.

Az AP hírügynökség szerint Paul Stoddart, a tulajdonos szerdán úgy nyilatkozott: nagy az esélye, hogy Verstappennel megállapodik a Minardi. Rajta kívül az AP tudósítása szerint elképzelhető, hogy a csapatnál már ugyancsak versenyző Justin Wilson érkezhet.

Várhatóan azonban a pénz döntheti majd el, melyik két versenyző juthat pilótaüléshez, már csak azért is, mert a Minardi az F1 legkisebb költségvetésű csapata. A pozícióhoz vélhetően körülbelül 10 millió dollár kellene. A Jaguar-Cosworth csapathoz például ennél valamivel több, 12 millió euróért vette meg az osztrák energiaital-gyártó, a Red Bull, a 20 éves - a Forma-3-as szériában tavaly második helyezést elért - osztrák Christian Klient.

Még 3 millió dollár kell Baumgartnernek az F-1-hez/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20031202meg3.html

Ezzel elesett annak lehetősége is, hogy Baumgartner osztrák licenccel induljon az F1-ben. Ismeretes: korábban az egyik lehetséges ausztriai támogatóval történt megbeszélések során felmerült, hogy Baumgartner Zsolt osztrák színekben kerüljön be az F1-be.

Lesz-e szponzor?

Így Baumgartner Zsolt esetében immár az a legnagyobb kérdés, sikerül-e összegyűjteni az induláshoz szükséges szponzori összeget Magyarországon. Frank Tamás, a pilóta menedzsere a Világgazdaságnak elmondta: Paul Stoddarttal való jövő heti találkozásig tovább kell keresni a lehetséges partnereket.

Nem titok, a több mint 2 milliárd forintos szponzori összeg még nem gyűlt össze. Néhány előszerződést már megkötöttek. A lehetséges támogatókat a menedzser nem nevezte meg, azt azonban jelezte, hogy a versenyző ruháján és az egyéb reklámfelületeken látható szponzorok: Mol, CIB, Uniqa, benne vannak a körben.