Akadozik a kötelezőváltás

Vágólapra másolva!
Leterhelte a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó cégek rendszerét a decemberben biztosítót váltók hada. A nyertes kisebb társaságok nehezen birkóztak meg a szerződések feldolgozásával, ezért ügyfeleik több esetben nem kaptak igazolást arról, hogy a kötelező díját befizették - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben - a biztosítók árajánlatainak közzététele után - megjelentek azok az internetes szolgáltatók, amelyek az árakat gyorsan összehasonlító programjaik mellé egyszerű, gyors váltást is kínáltak. A kötelező biztosítások piacán korábban évente az ügyfelek 2-3 százaléka mozdult, míg tavaly 300 ezer ügyfél váltott biztosítót, vagyis a teljes piac 7-8 százaléka mozdult meg.

A nyertes kisebb társaságok ugyanakkor a Népszabadság információi szerint nem birkóztak meg a szerződések feldolgozásával, ezért ügyfeleik nem kaptak igazolást arról, hogy a kötelező díját befizették. E nélkül viszont a gépjármű-tulajdonosokat kellemetlenül érheti a rendőri igazoltatás: a hatóságnak joga (és kötelessége) ellenőrizni a biztosítás meglétét. Igaz, a rendőr legfeljebb február végén-március elején büntethette az autósokat a biztosítás (illetve az annak létét igazoló papír) hiánya miatt. Addig ugyanis az új biztosítók ajánlatát is el kell fogadnia (ez az aláírástól számítva 90 napig tekintendő szerződésnek).

A három - érintettnek mondott - olcsó árakkal dolgozó és sok ügyfelet nyerő társaságnál állítják: a fedezeti igazolásokat mindenki megkapta. Mészáros László Péter, a Magyar Posta Biztosító Rt. üzletágának technikai vezetője azt mondta, hogy az első negyedéves csekket minden ügyfelük megkapta, ennek befizetése után pedig a szelvény igazolásként is szolgál. A külföldi utakhoz szükséges igazolás, a zöld kártya kiküldésénél késésben vannak, ám ha az ügyfél ezt kéri - mert sürgős lenne az utazásához -, azonnal kitöltenek egyet.

Maják Viktor, az Union Biztosító marketingigazgatója is azt mondta: csak azok nem kapták még meg a fedezeti igazolást, akiknél további egyeztetésre volt szükség a szerződés feldolgozásához. Maják hangsúlyozta: egyszerre hatvanezer új ügyfél adatát kellett kezelniük - írja szombati számában a Népszabadság.