A magyar cégeket erősítené Gyurcsány

Vágólapra másolva!
A második Nemzeti Fejlesztési Terv nagy kihívása, hogy 2007 és 2013 között a fejlesztések nyomán "alapvetően megerősödjön a magyar nemzeti tulajdonban lévő ipar, mezőgazdaság és a szolgáltatás világa" - mondta a miniszterelnök egy hétfői konferencián.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc közölte: a magyar cégeket úgy kell erősíteni, hogy közben ne sérüljenek a tisztességes piaci verseny szabályai és az EU normái. A kormány szerint az időszak legalább 15 ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrásának felét átfogó nemzeti fejlesztési tervekre, másik felét pedig regionális és helyi fejlesztési célok megvalósítzására kell költeni.

Gyurcsány Ferenc közölte: Magyarország gazdaságának egy évtized múlva karaktere lesz, és ehhez elengedhetetlen, hogy "három-öt dologban jobbak legyünk, mint bárki Európában vagy a régióban".